„A parfümöknek, a kölniknek mindig is nagy múltjuk volt az illatszeriparban, illetve a kozmetikában – mondja Ilcsi bácsi. – Tény azonban, hogy a szocialista erkölcs nem engedte meg, hogy kvázi burzsoá termékeket használjon a nép, mert ezek a parfümök leginkább a nyugati világból származtak.”
Hozzáteszi, a hétköznapi oka viszont az, hogy a valóban jó minőségű parfümök, kölnik alapanyagai rettentő drágák voltak, amelyeket nem igazán az akkori emberek pénztárcájához mértek. Egyébként sokszor degradálóan, a kölniket pacsulinak hívták, miközben az eredeti pacsuli nagyon finom illatú volt. Inkább a köznyelvben rosszul értelmezetten, a szegényebb emberekhez kötötték.
„A természetes illatok jelen voltak a háború előtti, régi világban is – folytatja. – A kölnivizek levendulából, rózsából vagy éppen rozmaringból készültek. A rozmaringot a szerelmi hűség fűszerének is nevezték: a virágát a legények a kalapjukba tűzték, a leányok pedig lepréselve a bibliájukba tették, amely nagyon finom illatot adott.”
Megjegyzi, a szocializmusban a Szovjetunió mindig az élen járt a trendekkel; a példaértékű a Krasznaja Moszkva kölni volt.
„Amikor 40-50 éve a sok illat a leányok haján összekeveredett, az időnként bizony orrfacsaró volt” – fogalmaz.
***
Molnár Ferenc, azaz Ilcsi bácsi közel két évtizede örökölte édesanyja, Molnár Dánielné Ilcsi néni vállalkozását. Nemsokára az egyik kolléganője tréfából elnevezte Ilcsi bácsinak, amely se perc alatt elterjedt a szakmában, és mára teljesen elfogadottá vált. Elmondása szerint őt ez csöppet sem zavarja, egyenesen büszke rá, hiszen elfogadta a szakma.
A beszélgetésünk végén elmesélte, hogy egy fővárosi rádióban minden hó első keddjén, egy politikai műsor után egy kozmetikáról szóló műsor szakértője. Hozzáteszi, a rádió jelenleg interneten fogható és pontos adatai vannak arról, hogy átlagban alig 700-an válnak le a műsorról. „Amely elég jó arány” – fűzi hozzá. Mire megjegyzem: „akkor van baj, amikor a politikát kozmetikázzák”.
