Marosvásárhelyen a Székelyföld területi autonómiájáról szóló párbeszéd elindítását követelték a székely szabadság napja alkalmából szervezett tüntetésen a résztvevők. Magyarország több településén is tartottak megemlékezést ezen a napon. Békéscsabán a Székelyföldért Társaság és a helyi Fidesz várta szimpátiarendezvényre az érdeklődőket csütörtökön este.
Március tizedike a székely szabadság napja. A békéscsabai Kossuth-szobornál Tímár Ella képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd a Székely Himnusz eléneklése után Paláncz György történelemtanár idézte fel a 162 évvel ezelőtt történt eseményeket. 1854-ben március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját próbálták újra fellobbantani.
A három mártírt, március 10-én a vásárhelyi várból kísérték gyalog a vesztőhelyre. Horváth díszmagyarban lépett a bitóra, ugyanígy két társa, Török és Gálfi is bátran tették meg az utolsó lépéseket. Mint a visszaemlékezésekből kiderül, az akasztás után a főbíró házról házra járt oltatlan meszet keresni, hogy „a kivégzettek testét azzal emészttesse el”. A városban azonban nem akadt senki, akinek oltatlan mesze lett volna…
1854-ben a nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért a székely vértanúk az életüket adták. A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, hanem a közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében, és az összetartozásé is.
A békéscsabai megemlékezésen ezután Krupincza Mia mondott verset, majd a Himnusz eléneklése és közös mécses-gyújtás zárta az estet.
Ahogy az egyik résztvevő, Futaki Sándor fogalmazott, ezen az estén mindnyájan székelyek voltunk a szívünkben, hisz „ahogy a székely testvérek mondják ott fenn a Hargitán: egy az Isten és egy a nemzet.”
