Mezőkovácsházi Retroláz - a közlekedési szabályokra is felhívták a figyelmet

2020. augusztus 22. 08:18 | Gyemendi Réka

Mezőkovácsházi Retroláz címmel rendeztek családi napot a Békés megyei városban, pénteken.

– Mezőkovácsháza polgármestere úgy gondolta, hogy a járvány miatt augusztus 31-ig nem tartanak rendezvényeket. De a helyi könyvtár pályázati programjának köszönhetően összefogott az intézmény a művelődési központtal egy családi- és ökonapot szervezéséért. Ehhez kapcsolódóan különböző retro- és folklór programokkal készültünk a látogatóknak – ismertette Jankó Erzsébet, a Kalocsa Róza Művelődési Központ vezetője.

Gyermekprogramok, retro kiállítás, főzőverseny, mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások, öko-játszóház - csak néhány program azok közül, amelyekkel a szervezők a látogatókat várták. Emellett a gyermekeknek Hevesi Imi bácsi is készült egy gyermekműsorral. A rendezvény fontos részét képezte a Tóbiás és Balambér közlekedési akadálypálya.

 

Galéria

 

– Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai közel tíz éve indultak. A program a biztonságos közlekedést, a biztonságos közlekedési kultúrát tanítja meg a legkisebbeknek. Velük érdemes kezdeni, hiszen amit ők megtanulnak a felelősségteljes közlekedésről, azt képviselik majd fiatal felnőttként és felnőttként is. Ahogyan másokat, engem is sokszor figyelmeztetnek a gyermekeim az autóban, ha esetleg gyorsan megyünk, vagy piros lámpa közeledik. Erre a gyermekek nagyon fogékonyak, és át is tudják adni ezt a tudást a szüleiknek – fogalmazott Kibédi-Varga Lajos, a Tudatos Közlekedők Egyesületének elnöke.

Többféle ügyességi feladatot próbálhattak ki az érdeklődők: nagy sikernek örvendett a rendezvényen az autós- és motoros szimulátor, amelyekkel veszélyes közlekedési szituációkat kellett megoldaniuk a résztvevőknek. Ezen felül volt gokartos ügyességi feladat, a gyermekeknek egy lábbal hajtós járművel kellett végigmenniük egy pályán, ezzel a feladattal a gokart manőverezését tanulhatták meg. A szervezők emellett nagy hangsúlyt fektettek a kerékpáros közlekedésre is, a gyerekek ügyességi pályán és KRESZ-parkban próbálhatták ki magukat.

 

További programok »

Itthon

Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjaztak

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. augusztus 14. 18:27
FEL