Mesterséges intelligencia az oktatásban? Erről is szó lesz a nyári akadémián

2025. augusztus 24. 08:25 | Varga Diána

Idén már 11. alkalommal hívják életre az Andragógiai Nyári Akadémiát, vagyis az ANYA-t. Az előadásokon ezúttal a mesterséges intelligencia kapja a főszerepet, ezen belül is az kerül a középpontba, hogyan lehet az MI-t az oktatásban és a közigazgatásban használni.

Az Andragógiai Nyári Akadémiát (ANYA) a tavaly februárban elhunyt dr. Micheller Magdolna hívta életre azzal a céllal, hogy segítsék a Békés vármegyében élő, különböző generációk közötti tudásmegosztást, tapasztalatcserét és információátadást.

Az idei rendezvény a mesterséges intelligenciát állítja fókuszba, és többek közt azt a kérdést feszegeti, hogyan lehet használni az MI-t a közigazgatásban, lehet-e, kell-e segítségül hívnunk, ha állást keresünk, önéletrajzot írunk, de szó lesz arról is, hogy milyen digitális technológiák, innovatív módszerek jelennek meg a felnőttképzésben, illetve mindez hogyan segítheti a kutatókat.

Az előadók közt találjuk Maczkó Pétert, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Pénzügyi-, Gazdasági és Informatikai Főosztály Informatikai Osztályának vezetőjét, Zsombolyay Balázs digitális tartalomkészítőt, sales managert, Dr. Zuti Pál felnőttképzési és digitális kultúra fejlesztési vezetőt, valamint Dr. Malatyinszki Szilárdot, a Kodolányi János Egyetem Gazdaságtudományi karának dékánját.

A konferenciát augusztus 29-én tartják a TIT Körösök Vidéke Egyesület Damjanich utcai székházában 16 órától, a programon a részvétel ingyenes.

További programok »

FEL