Mérséklődött a régiók közötti kereseti különbség

2018. február 22. 08:41 | behir.hu

Továbbra is markáns bérkülönbség tapasztalható az ország egyes régiói között, ugyanakkor elindult egy korrekciós folyamat: 2017-ben ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legalacsonyabbak voltak, míg a fővárosban a legkevésbé emelkedtek – olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.

Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében emelkedett legjobban az alkalmazásban állók havi nettó keresete tavaly, a Jászságban 16,9, Szabolcsban 16,3, Nógrádban 15,5 százalékkal haladták meg a kézhez kapott összegek tavaly év végén az egy évvel korábbi értéket. A fővárosban egy év alatt 10,9 százalékkal emelkedtek a nettó bérek, országos szinten ez a legalacsonyabb ütem – írta a lap a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

A legkevesebb fizetést a szabolcsiak kapják, ott átlagosan 138 ezer forint volt a nettó kereset 2017 utolsó negyedévében. Békés megyében 146 ezer, Nógrádban csaknem 152 ezer, Borsodban 154 ezer forintot vihettek haza, Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 161 ezer forintot kerestek átlagosan tavaly év végén.

Továbbra is a fővárosban a legmagasabbak a fizetések, átlagosan 250 ezer forint a nettó kereset, Győr-Moson-Sopron megyében 204 ezer, Komárom-Esztergom megyében 194 ezer, Fejér megyében 190 ezer forint az átlagkereset – írta a Világgazdaság.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL