Megvan a nyertes - Elkészült a logó Békés város 50 éves jubileumához

2022. október 28. 10:12 | behir.hu

2023-ben lesz 50 éve, hogy Békést újból várossá nyilvánították, a település önkormányzata a közelgő jubileum kapcsán írt ki logópályázatot.

Csütörtökön délután rendezték meg a békési polgármesteri hivatalban azt díjátadót, amely során a "Békés50" logópályázat nyertesét ismerték el. Az eseményről Kálmán Tibor, Békés polgármestere közösségi oldalán számolt be.

Az illetékes bizottság döntése alapján hirdették ki a győztes pályázatot, amely Burtyik József munkája volt.

– A jeles évfordulót több, az éven végigvonuló eseménnyel szeretnénk emlékezetessé tenni. A rendezvények úgy az elmúlt 50 év, mint a mai Békés erősségei, teljesítménye előtt is tisztelegnek majd. A mindezt jelképező arculat fontos eleme lesz az a logó, melynek tervezésére pályázatot írtunk ki – fogalmazott a városvezető.

 

Forrás: FB/Kálmán Tibor

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL