Megújult, megszépült iskolák várják az új tanévet

2018. augusztus 26. 13:37 | behir.hu

Nemcsak a diákok és a szülők, de az iskolák is készülnek az iskolakezdési startra: 115 ezren dolgoznak azért szerte az országban, hogy gondtalanul induljon a tanév. Szeptember 3-án több százezer tanuló fogja megkezdeni a 2018/2019-es tanévet.

Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, Bódis József hangsúlyozta: az országban több mint 500 iskolában indultak felújítások, bővítések, tornatermek és tanuszodák is épülnek, ez pedig azt is jelenti, hogy ilyen nagy léptékű iskolafejlesztés az utóbbi 30 évben nem volt Magyarországon.

Hozzátette: az is a kormány célja, hogy jövőre minden ötödikes kezébe tablet kerüljön, de ne csak kerüljön, hanem megtanítsák a használatát is.

Felsorolása szerint az elmúlt években 26 milliárd forintot fordított a kormány európai uniós és költségvetési forrásokból a szélessávú internet kiépítésére az iskolákban, valamint az iskolát túlnyomó többségét fenntartó Klebelsberg Központ csak idén 45 ezer laptopot és 24 ezer tabletet szerzett be, valamint vásárolnak ötezer projektor és háromezer interaktív táblát is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke szintén egy korábban megtartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, mindenek felett a gyermekek állnak, és azok tehetik a legtöbbet a fiatalokért, akik a pedagógus pályát választották. Kiemelte: a vezető meghatározó ember egy iskola életében, és fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyermekek boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek.

Akkor, egy sajtótájékoztatón azt mondta, az itt ülők kezébe lehetőség került, mindenki tele van tervekkel, amelyek megvalósításához elsősorban idő szükséges.

Mindezekből körvonalazódik, hogy a fejlesztés több százezer általános és középiskolás diákot érint, akiknek kifejezetten korszerűsödik a tanulókörnyezete. Ezek az előkészületek nagy része lassan befejeződik az iskolákban, így szeptember 3-án több mint 700 ezer diák kezdheti meg tanulmányait országszerte.

 

További programok »

FEL