Megújult a Mackó-Kuckó Óvoda mindkét épülete

2019. október 1. 19:02 | Kovács Dávid

Az átalakítást a kormány költségvetésében szereplő pályázatból elnyert 30 millió forintból, valamint az önkormányzat által biztosított 27 millió forintból hajtották végre.

Hivatalosan is átadták a felújított jaminai Mackó-Kuckó Óvoda Orosházi út 56-58. szám alatti épületét kedden délután. Az épület nagyrészt energetikai felújításon esett át, a kivitelező emellett felújította a vizesblokkokat, a csoportszobákat, valamint lábazat- és födémszigetelést végzett. A Mackó-Kuckó Óvoda Orosházi út 2. szám alatti épületét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) elnyert támogatás révén újították fel. Ebbe az épületbe tavasszal, míg az Orosházi út 56-58. szám alatti székhelyre nemrég térhettek vissza a gyerekek.

– Az önkormányzat számos olyan intézkedést tesz, ami a családokat segíti, ebbe a körbe tartozik az oktatási-nevelési intézmények felújítása. Ezt az épületet nem TOP-forrásból, hanem egy hazai programból és az önkormányzat saját forrásából újították fel. Az épület állapota ismert volt mindenki előtt, fontos volt, hogy a gyerekek komfortos, tiszta és szép környezetben töltsék óvodai éveiket – fogalmazott a város polgármestere.

Szarvas Péter hangsúlyozta, hogy az önkormányzat folytatja a felújítási munkálatokat, főként TOP-forrásból. A városvezető hozzátette, a képviselő-testület célja, hogy Békéscsaba tovább erősödjön, ehhez pedig fontos, hogy a fiataloknak lehetőséget adjanak, hogy itt képzeljék el a jövőjüket.

 

A gyerekek újra birtokba vették az óvoda épületét (Fotó: Kugyelka Attila)

A gyerekek újra birtokba vették az óvoda épületét (Fotó: Kugyelka Attila)

 

A város alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy az a legnagyobb befektetés, amit a fiatalokra fordítanak, az önkormányzat pedig ezt szem előtt is tartja. Kiss Tibor leszögezte, hogy a jó, szerethető óvodai programokhoz megfelelő infrastruktúrára van szükség, az önkormányzat pedig folyamatosan ezért dolgozik.

Kutyej Pál azt emelte ki, hogy a családi környezet mellett az óvodában töltött évek is meghatározóak mindenki életében, éppen ezért fontos, hogy megfelelő környezetben nőjenek fel a gyerekek. Az önkormányzati képviselő köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a felújításhoz.

– Lassan minden oktatási-nevelési intézmény megújul Jaminában. Ez az intézmény különösen sokat jelent nekem, hiszen én ebbe az óvodába jártam, a gyermekeim is itt nőttek fel, és az unokámat is ide íratjuk majd. Nagyon örülök, hogy ez az óvoda most már 21. századi körülmények között fogadja majd a gyerekeket – mondta el dr. Csicsely Ilona önkormányzati képviselő.

Az épület 1925-ben épült, régi patináját, polgári jellegét pedig azóta is megőrizte és az elmúlt 80 évben óvodaként működött – kezdte múltidézését az intézmény vezetője. Botta-Dukátné Orczifalvi Éva hangsúlyozta, hogy olyan változások zajlottak az elmúlt egy évben, amelyek komfortosabbá teszik a mindennapokat, éppen ezért határtalan volt az öröm, amikor megtudták, hogy lehetőség nyílik az épület felújítására.

Az intézményvezető kiemelte, hogy az elmúlt egy évben ugyan ideiglenes helyszíneken folyt az oktató-nevelő munka, minden nap adódott olyan feladat, amit meg kellett oldani, de mindenki azért dolgozott, hogy a gyerekek minél kevesebbet érzékeljenek a változásokból.

Galéria

Az óvodavezető végül mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult a felújításhoz és segített abban, hogy eljussanak az átadó napjáig.

További programok »

Itthon

Opauszki Zoltán: Öt-hét éven belül akár szintet ugorhatunk a turizmusban

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület a közelmúltban tartotta közgyűlését a Szlovák Tájházban, ahol megtárgyalták Békéscsaba turizmusfejlesztési koncepcióját is. Az egyesület elnökével, Opauszki Zoltánnal erről, valamint a térségben rejlő turisztikai lehetőségekről beszélgetett a 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető.
2022. július 5. 13:47
FEL