Megújult a Békés Megyei Könyvtár

2021. július 15. 17:28 | Erdei-Kovács Zsolt

Az eltelt másfél év nem csupán a pandémiáról szólt a Békés Megyei Könyvtárban, hanem az egymást követő, átfedésben lezajlott felújításokról is. Két nagy projekt valósult meg összesen több mint félmilliárd forint értékben. Az intézményben Rakonczás Szilvia igazgató tartott számunkra az érdekességeket sorra vevő idegenvezetést.

– Az eltelt időszakban egyrészt energetikai, energiahatékonyságot növelő, másrészt pedig a zöldfelületeket frissítő tervezet megvalósítása, kivitelezése zajlott – közölte megkeresésünkre az intézmény vezetője. Rakonczás Szilvia elmondta, már a téli időszakban mindenki megtapasztalhatta, hogy a fűtési rendszer felújítása, korszerűsítése kiválóan sikerült. Aláhúzta: tavasszal ehhez adódott hozzá a külső nyílászárók cseréje, vagyis az épület összes, külső felületén található ablakot és ajtót kicserélték. Mint mondta, a napelemek energiát termelnek, a nyílászárók jól zárnak és a fűtési rendszer is jól működik, ami sokkal kellemesebb ittlétet fog eredményezni majd mindazoknak, akik a következő időszakban a könyvtárba látogatnak.

A beruházás eredményeként a következő 10 évben a ráfordítási költség érhető el megtakarításként. Az épületegyüttes külső része új szigetelést kapott, mindez az eredeti arculat megtartása mellett történt meg.

Az épület környezetével kapcsolatban Rakonczás Szilvia ismertette, hogy a forróság próbára teszi a telepített növényeket, nem győzik locsolni a megújult zöldfelületeket. Nem csupán az új köntösbe öltöztetett intézmény körül, hanem különösen a Csabagyöngye Kulturális Központ és a könyvtár épülete között található sétányon is érdemes eltölteni legalább néhány percet, ahol a helytörténeti szempontból fontos személyiségek „kaptak helyet”. Az Élővíz-csatorna felőli szakaszon pedig új a járdafelület, megújult a zöldterület, valamint több utcabútort is elhelyeztek.

A mintegy 350 ezer kötettel rendelkező komplexum aktuálisan 7-8 ezer beiratkozottal rendelkezik, ami megfelel az országos trendnek. Általában a lakosság 10-12 százaléka szokott éves szinten kölcsönzői, látogatói jogosultságot váltani. A tavalyi kényszerű, három hónapon át tartó bezárás időszakát követően igazán gyorsan visszatértek az olvasók, ez az újabb nyitást követően egyelőre nem történt meg, a nagy roham várat magára.

Az igazgató kifejtette, 2020-ban számos programot tudtak szervezni, és bár a törzsolvasó-gárda most is visszatért, azért ezen a területen van még kiaknázatlan lehetőség, a napi látogatószám jelentős mértékben esett vissza.

A legkedveltebb szolgáltatások között továbbra is a könyvkölcsönzés és az újságolvasás található meg, de a könyvtárba nem csupán ezek miatt érdemes ellátogatni.

– Leginkább kölcsönözni szeretnének az olvasóink, illetve arra is van lehetőség, hogy helyben újságot olvassanak. Ezt nagyon-nagyon szeretik, vissza is járnak, illetve fönt, az emeleti olvasó termünkben van lehetőség DVD és CD kölcsönzésére, azt is nagyon szeretik. Illetve, tanulni is szeretnek bejárni, sőt egy pici hűsölésre bejárnak hozzánk – mondta el Bányai Marianna könyvtáros.

Diós József látogató elmondta, hogy immár 20 éve jár a könyvtárba.

– Kellemes az idő, a kinti hőség kriminális. Könyveket is szoktam vinni, jártam régen is, a feleségem is. Ő egyébként nagy rajongója volt az olvasásnak, volt, amikor 8-10 könyvet hozott haza. Még az én olvasójegyemre is hozott, mert annyira szeretett olvasni – idézte fel.

Rakonczás Szilvia kérdésünkre azt is ismertette, elkezdődött a bútorzat cseréjére, új székekre, fotelekre, kanapékra van szükség, és emellett új tereket alakítanak ki.

– Az intézmény munkatársai a lezárás alatt is dolgoztak, újabb és újabb olvasószigeteket hoztak létre. A mezőmegyeri fiókkönyvtár bútorzata már megújult, jelenleg a jaminai fiókkönyvtár bútorzatának a megújítása zajlik, de a tervek között szerepel a gyermekkönyvtár bútorzatának a cseréje is – tette hozzá végül.

Galéria

További programok »

FEL