A kivitelezés teljes egészében hazai forrásból, bruttó 578 millió forintból valósul meg. A 2300 méteres szakaszon a munkálatok szeptember 19-én indultak és a kivitelezőknek 120 nap áll rendelkezésükre a munkák teljeskörű befejezésére.
Dr. Takács Árpád főispán elmondta: már egy éve tervezték a felújítást, de különös figyelmet akkor kapott, amikor április 15-én Orbán Viktor miniszterelnök Békéscsabára látogatott, és megbizonyosodott az út rossz állapotáról.
– A békéscsabaiak régóta vártak erre a felújításra, egy elég elhasznált, rossz minőségű útról van szó, amelyen naponta hétezren közlekednek. A beruházás fontos, hiszen az útszakasz összeköti Mezőmegyert Békéscsabával és csatlakozik az M44-es úthoz is – tette hozzá dr. Takács Árpád.

A fejlesztésnek köszönhetően a felújított szakasz biztonságosabbá és komfortosabbá válik, valamint a vízelvezetés korszerűsítése és az új burkolat révén tartósabb útpálya jön létre. Emellett a buszmegállók és közlekedési kapcsolatok megújításával a közösségi közlekedés is kényelmesebbé válik.
– Átlagosan hétezer jármű használja egy nap ezt a főutat Békéscsabán, aki egyszer is végighalad rajta, az megerősíti, hogy szükséges a felújítása. Nagyon örülök annak, hogy a lényegében már több mint 200 éve főútként működő, sokáig földes, aztán pedig burkolt út felújítása megkezdődik – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

A közlekedők számára tájékoztató táblák segítik a közlekedést, és a jelzőlámpás forgalomirányítás is folyamatosan működik a csomóponton. A Berényi út további szakaszain félpályás lezárásokra és kézi forgalomirányításra kell számítani.
– Aki Mezőmegyer felől közlekedik Békéscsaba centrum irányába, az a csomópontban nem tud a Szarvasi útról jobbra, illetve a középső sávból a centrum felé egyenesen haladni, hanem kizárólag a belső sávból tud a centrum felé, illetve a Békési út irányába fordulni. Ez nagyjából másfél hónapos, hat hetes időszakot fog jelenteni. Ezt követően a további építési területhez tartozó ideiglenes forgalomkorlátozás lép majd hatályba – fogalmazott Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei igazgatója.
Az igazgató szerint a beruházás hosszú távon javítja a városrész megközelíthetőségét, és hozzájárul a biztonságosabb, kényelmesebb közlekedéshez.