Megtartotta népszerűségét a sportturizmus Magyarországon

2018. október 2. 07:52 | behir.hu

A két évvel ezelőtti labdarúgó Európa-bajnokság okozta eufória máig érezteti hatását, legalább 500-600 szimpatizáns ma is elkíséri a nemzeti csapatot Európa bármely pontjára, de számuk esetenként az 1000-1500-at is elérheti – írta keddi számában a Világgazdaság, amelynek Szabados Gábor sportközgazdász nyilatkozott.

 A közgazdász elmondta, hogy a szurkolók 70-80 százaléka ma már egyénileg szervezi meg az utazását, az utazási irodák csomagajánlatai az internetes foglalások egyszerűsödésével háttérbe szorultak.

Egy idegenbeli válogatott mérkőzésre épített futballtúrát már 40-60 ezer forintból is ki lehet hozni, de „a határ a csillagos ég”. A szakértő szerint a sportturizmus egyre kevésbé megfizethetetlen szórakozás, de továbbra is elmondható, hogy elsősorban a fizetőképesebb rétegek áldoznak erre a célra.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL