Megszületett a megállapodás: 16 százalékkal emelik a minimálbért januártól

2022. december 15. 18:15 | behir.hu

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023 január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

 Czomba Sándor hozzátette: mindez a minimálbér esetében 16 százalékos, a szakmunkás bérminimumnál 14 százalékos emelést jelent. Az államtitkár szerint nagyon fontos és eredményes tárgyalásokon vannak túl.

– A megállapodást a VKF munkaadói és munkavállalói oldaláról is mindenki, így a Magyar Szakszervezeti Szövetség is alá fogja írni. A megállapodásba az is belekerült, hogy 2023-ban a szociális hozzájárulási adó mértéke nem fog növekedni – ismertette az államtitkár. Közölte, hogy a minimálbér a versenyszférában és a közszférában nagyjából 230 ezer embert, a garantált bérminimum pedig mintegy 730 ezer embert érint, azaz csaknem 1 millió ember béréről van szó.

Ugyanakkor jelezte, túlmutat ezen az 1 millió emberen a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, hiszen ez a felette lévő béreket is "megtolja", így várhatóan az átlagbérek is nőni fognak ezáltal jövőre.

Emlékeztetett a hatéves megállapodásra, amelynek értelmében 2017 és 2022 között a szociális hozzájárulási adó mértéke 28,5 százalékról 13 százalékra csökkent. Mindez beépült a bérek növekedésébe, azaz hajtómotorja volt az elmúlt években a növekedésnek.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL