Megoldott a hajléktalanok ellátása Békéscsabán

2017. január 21. 06:17 | Mikó Melinda

Az októberi közgyűlés egybehangzó döntése alapján, napi egy tál meleg étellel több jut az otthontalanok asztalára. Nagyon sok magánszemély, vállalkozás és civil szervezet is támogatja a Hajléktalan szálló lakóit, így ebben a hideg krízisidőszakban is, megfelelő mennyiségű és változatos az ellátmány.

Változatos az étel és egy felnőtt ember számára, a főétkezésnek megfelelő kalóriatartalommal rendelkezik - emelte ki Varga Éva, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ igazgatója, hozzátéve: az ételnek megfelelő a szénhidrátmennyisége és ásványi anyag tartalma. Azt is elmondta: a szakemberek által összeállított menühöz hetente több alkalommal az évszaknak megfelelő gyümölcs is jár.

A város önkormányzata biztosítja a nagy hidegben megnövekedett létszám ellenére is a rászorulók élelmezését – mondta Herceg Tamás. A hajléktalanokról való gondoskodás nem csak ezt a napi egy adag meleg ételt jelenti, hanem pályázati forrásból az intézmény további élelmiszercsomagot tud a rászorulóknak adni - tette hozzá a szociális ügyekért felelős tanácsnok.

Mindkét szakember kiemelte, hogy a város által biztosított segítségen felül, az önzetlen felajánlásoknak köszönhetően megoldott a hajléktan emberek ellátása, amiért köszönet illeti az adakozókat, helyi vállalkozókat, civileket és magánszemélyeket. A disznótoros szezon közepén sütni való kolbász is kerül az ellátottak hűtőjébe.

További programok »

FEL