Megnyílt a megújult gyulai művelődési központ

2015. november 30. 17:06 | Zsíros András

Erkel Ferenc Bánk bán című operájából csendültek fel dallamok a szerző nevét viselő gyulai Multifunkcionális Térségi Közösségi Központban annak tiszteletére, hogy mintegy félmilliárd forintból megújult az épület.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott projekt záró rendezvényén a Magyar Állami Operaház zenekara lépett fel, és adott keresztmetszetet a nagy ívű történelmi operából. A hangverseny után következett balettelőadás J.Kylián koreográfus két táncát vitte színpadra.

Az ünnepélyes keretek között átadott beruházás során megújult a színpad-, fény- és hangtechnika, valamint a nézőtér is.  Az épület tetejére 150 darab 40 kilowattos napelem is került, ami az épület energiaszükségletének 90 százalékát biztosítja. Ezzel évente mintegy kétmillió forintot takaríthat meg a város.

Zsíros András

 

FEL