Megkedvelték a parlagi sasok a Kígyósi-pusztát

2017. július 18. 06:25 | Mikóczy Erika

Évről-évre egyre több parlagi sas költ a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén. Idén először a védett területen is sikeres költést regisztrált a Park.

 
Tavasszal minden korábbinál több, összesen 10 pár rakott fészket, de végül ötnél bizonyult sikeresnek a költés. Egy pár, már fészekrakás közben elhagyta a területet, egy fészket a vihar sodort le, három esetben pedig egyéb zavaró tényező miatt hiúsult meg a költés. Öt pár, azonban sikeresen felnevelte fiókáit. Két fészekben kettő, háromban pedig egy-egy fiatal sas cseperedett fel.
 
- Nagy örömünkre szolgál, hogy a Kígyósi-puszta védett területén, ahol már negyedik éve próbálkoztak költéssel a parlagi sasok, idén végre sikeres költést regisztrálhattunk. Egy idősebb pár két fiókát nevelt fel itt. Érdekesség, hogy a védett területen belül a parlagi sasok fészkétől mintegy 700 méterre egy rétisas-fészek is van, melyben szintén sikeres volt a költés. A kisméretű és zavarásoktól sem mentes védett területen ez nagyon szép eredménynek számít - Mint ahogy a Nemzeti Park közleményéből kiderült.
 
A Kígyósi-pusztán, főleg annak délebbi részein felfutóban van a hörcsögállomány, így a sasok főleg ezzel a rágcsálóval etetik fiókáikat.
 
 
Forrás: kmnp.hu

További programok »

FEL