Megkapó látvány: vízimadarak a Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin

2021. január 12. 12:20 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin a téli időszakban is gyönyörködhetünk a vízimadarak népes csapataiban. Természetesen csak akkor, ha megfelelő mennyiségű víz van ezeken a területeken.

A vízállásokon a madarak enni, inni, fürdeni és éjszakázni is tudnak. Mindezt a védett pusztákon általában zavartalanul tehetik. Ha megfelelő mennyiségű víz áll rendelkezésükre, akkor tömegesen, akár ezrével is összegyűlnek egy-egy pihenőhelyen.

A pusztai vizes élőhelyeken elsősorban vadludak és récék tartózkodnak. A vadludak zömét (mintegy 90 százalékát) a nagy lilikek alkotják, a második leggyakoribb faj pedig a nyári lúd. Emellett kis létszámban előfordulnak a csapatokban vörösnyakú, apáca- és tundraludak, valamint kis lilikek is. Általában februárban a legnépesebbek ezek a madárcsapatok.

Récékből a tőkés réce a leggyakoribb faj (90 százalék), amely áttelelő. Egy több száz hektáros mocsármaradványon, vagy réti kiöntésen akár több tízezer réce is összegyűlhet. A második leggyakoribb faj a szintén áttelelő csörgő réce, melyből több százas, esetleg néhány ezres csapatokat láthatunk. Hasonló nagyságrendben fordulnak elő a fütyülő récék is. A nagy tömeget tehát ez a három faj alkotja. Lényegesen kisebb, csupán néhány tucatnyi létszámban láthatunk kanalas, kendermagos, nyílfarkú, kontyos, hegyi, valamint barátrécéket is.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL