Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2019. február 14. 12:11 | Mikóczy Erika

Békéscsaba Munkácsy városa. Munkácsy Mihály örökségét ápolja és népszerűsíti a Munkácsy-negyed fejlesztése, amelynek részét képezi a tervek szerint öt köztéri műalkotás, szobor kihelyezése is. Az alkotásokra kiírt pályázatra harmincnégy pályamű érkezett, ezek közül kell kiválasztani, melyek lesznek majd láthatóak a Munkácsy-negyedben – a részleteket megtalálják a Csabai Mérleg legfrissebb számában.

 

Az M47-es gyorsforgalmi út lesz a következő évek egyik legnagyobb közlekedési beruházása, amely a gazdaságilag elmaradottabb térség felzárkózását nagymértékben segíti – hangsúlyozta Lázár János kormánybiztos Békéscsabán, az évadnyitó gazdaságpolitikai fórumon. Az újságban tudósítunk a fórumról, valamint interjút olvashatnak Parragh Lászlóval, az országos iparkamara elnökével és Lázár Jánossal is.

 

Január 31-én tartotta idei első közgyűlését Békéscsaba képviselő-testülete, beszámolunk a legfontosabb döntésekről, és arról is, hogyan értékelték ezt a pártok képviselői, valamint Szarvas Péter polgármester.

 

Írunk arról, hogy a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének meghívására a megyeházán tett látogatást Emil Kuchár, a Szlovák Köztársaság új főkonzulja. A hivatalos bemutatkozás előtt Zalai Mihály megyei elnökkel egyeztetett, majd a sajtó munkatársai kaptak lehetőséget, hogy megismerjék az új főkonzult.

 

Olvashatnak a lapban arról, hogyan értékeli az elmúlt egy év történéseit országgyűlési képviselőként Herczeg Tamás, és arról is, hogy Békéscsaba 3-as számú választókerületében Tímár Ella képviselő szerint mire van a legnagyobb igény.

 

A Munkácsy Mihály Múzeum február 20-a és május 26-a között mutatja be Andy Warhol “Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig” című, nagyszabású időszaki kiállítását. Elolvashatják a Csabai Mérlegben, hogy mit mondott az egyedülálló tárlatról Ando György, a múzeum igazgatója, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Mgr. Martin Clubjak, a szlovákiai, mezőlaborci Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum igazgatója.

 

Beszámolunk az újságban arról, hogy boldogságórákat tartanak az Erzsébethelyi iskolában, hogy Kautzky Armand a Békéscsabai Irodalmi Esteken vendégeskedett, Jordanov Zoltán pedig a tornászoknak segített.

 

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak továbbá arról, hova érdemes menni a következő napokban, hetekben Békéscsabán, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programokat terveznek a közösségi házak, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

 

További programok »

FEL