Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2021. május 6. 15:52 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei kilencedik száma.

Az elmúlt egy-két hétben sokat változott az életünk. Egyre nő a beoltottak száma Békéscsabán, több területen megtörtént az újranyitás, és hamarosan a középiskolákba is visszatérhetnek a diákok. Szarvas Péter szerint nagyon jó, hogy ismét örülhetünk a szeretteinknek, barátainknak, de továbbra is elővigyázatosnak kell maradnunk – a polgármesterrel készült interjút a Csabai Mérleg legfrissebb számában olvashatják.

Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok adómentességét, ismét emelkedik a nyugdíj, kiemelkedő Békéscsaba útfejlesztése, a Hatvanezer Fa Egyesület képviselői az Agrárminisztériumban jártak, és nő az átoltottság Békés megyében is – az aktualitásokról Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel beszélgettünk.

Hónapokig voltak zárva a kulturális intézmények, és már nagyon készültek arra, hogy vendégeket, olvasókat, nézőket fogadhassanak. Az intézmények közös tájékoztatón jelentették be terveiket, hogy melyek ezek, azt elolvashatják a lapban.

Szarvas Péter 32 előterjesztésről tárgyalt az elmúlt hetekben az önkormányzati képviselőkkel, majd ismertette az áprilisban, közgyűlési hatáskörben meghozott polgármesteri döntéseket, amelyekről részletesen beszámolunk.

Olvashatnak az újságban arról, hogy megkezdődött Békéscsaba történetének legnagyobb útépítési programja. Városunk úthálózata a Modern Városok Program részeként, hétmilliárd forintot meghaladó összegből fejleszthető. Ezúttal Lukácsi László, városi főépítész beszélt a részletekről.

Beszámolunk az újságban arról, hogy a Békés Megyei Rendőrfőkapitányságot május 1-jétől dr. Varga Koritár Attila rendőr ezredes vezeti, a korábbi rendőrfőkapitány, dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi tanár pedig a jövőben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lesz.

Írunk arról, hogy pumpapályát alakítanak ki Pósteleken, hogy kik ültettek fát a Föld napján, és arról is, hogy kik a Békéscsabai Médiacentrum Bringázzunk együtt! illetve a Van sütnivalónk! játékának nyertesei.

Elolvashatják az újságban, milyen emlékeket őriz Törőcsik Mariról Ferencz Bence, az a csabai származású fiatalember, aki egy nyáron át volt a művésznő sofőrje.

Csabai életképek rovatunkban a szovjet katonai temetőről írunk, megmutatjuk azt is, milyen reklámok voltak a századfordulón. Olvashatnak az újságban arról, hogy mit lehet tudni az egykori csabai várkastélyról, hogy milyen érdekességek lesznek látható a Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállításán, Békéscsaba anno rovatunkban pedig ezúttal Áchim L. András meggyilkolásának körülményeiről írunk.  

Békéscsaba városi lapja, a Heti Mérleg 1991. október 2-án jelent meg először. A lap 1999-ig hetente, azóta Csabai Mérlegként, kéthetente jut el a csabaiakhoz. A 30 éves jubileum alkalmából most Pap Jánost kérdeztük, aki 1990 és 2006 között Békéscsaba polgármestere, majd négy évig önkormányzati képviselő volt.

A Csabai Mérlegből megtudhatják továbbá, mit láthatnak a 7.Tv műsorán a következő hetekben.

Az újság legfrissebb száma ide kattintva is elérhető.

 

További programok »

FEL