Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2021. február 25. 13:13 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei negyedik száma

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter február 18-án, a Békéscsabai Szakképzési Centrumban tartott egyeztetést követően jelentette be: két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e tekintetben hat területre osztották Magyarországot. Az egyik terület a repülőgépipar, amelynek központja Békéscsaba és Gyula lesz. A részletekről a Csabai Mérleg legfrissebb számában olvashatnak.

Békés megyében is változó a járványgörbe, elkezdődött az Országgyűlés tavaszi időszaka, támogatást kapnak a járvány miatt nehéz helyzetbe került cégek, vállalkozók – többek között erről beszélgettünk Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel, aki a civilek elismerésére díjat is alapított.

Írunk arról, hogy február 18-ától nem kötelező a maszkviselés Békéscsaba közterületein, de Szarvas Péter polgármester továbbra is azt kéri mindenkitől, hogy legyen óvatos, elővigyázatos, hiszen a járvány még mindig tart, sőt, az utóbbi napokban már a harmadik hullámról szólnak a hírek.

Olvashatnak az újságban arról, hogy elengedi a kormány a vendéglátóhelyek, szállodák, konditermek és több tucat más szolgáltató bérleti díját februártól június 30-ig. Az intézkedés kizárólag az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában álló helyiségeket bérlő vállalkozásokat érinti.

Beszámolunk továbbá arról, hogy három elemből álló fejlesztés valósult meg Békéscsabán 930 millió forintból, hogy három Munkácsyhoz köthető köztéri szobor díszíti majd a belvárost, és arról is hogy összefogással a fényesi körforgalmat is megszépítik.

Békéscsaba városi lapja, a Heti Mérleg 1991. október 2-án jelent meg először. A lap 1999-ig hetilapként, azóta Csabai Mérlegként, kéthetente jut el a csabaiak postaládájába. A 30 éves jubileum alkalmából az év folyamán 30 ember mond el egy-egy történetet, alkot véleményt az újságról. Legutóbbi számunkban a szintén 30 éves Lencsési Közösségi Ház vezetőjét, Takács Pétert kérdeztük.

Olvashatnak az újságban arról, milyen volt az egykori békéscsabai jazz klub, mi a titka a jó házasságnak, milyen volt a Lencsési szíve, és hogy miért kellene több iskolapszichológus.

Csabai életképek rovatunkban a kommunista diktatúrák áldozatainak békéscsabai emlékhelyeiről olvashatnak, Fejezetek Békéscsaba történetéből című rovatunkban az egykori határmenti autózásról, Békéscsaba anno rovatunkban pedig a Népegyletről és Áchim L. Andrásról tudhatnak meg információkat.    

Beszámolunk az újságban arról is, hogy a Békéscsabai Médiacentrum két munkatársa olyan podcast készítésébe fogott, ahol kötetlen formában beszélgetnek a filmes világ friss és klasszikus alkotásairól, de a trendekről és a zsánerekről is szó esik. Valamint új mini portréfilm-sorozatot is indított a a behir.hu, ahol a videóinkban elsősorban Békés megye ismeretlen ismerőseit mutatjuk be maximum 240 másodpercben.

A Csabai Mérlegből megtudhatják továbbá, hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

Az újság legfrissebb száma idekattintva is elérhető.

 

További programok »

Kultúra

FEL