Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2020. augusztus 27. 10:40 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei tizenhatodik száma.

Rendben elindulhat a 2020/2021-es tanév szeptember elején. Békéscsabán 581 kisdiák kezdi meg most az általános iskolát, nekik egy kis meglepetéssel kedveskedik a város – az iskolakezdésről bővebben olvashatnak a Csabai Mérleg legfrissebb számában.

Sok évvel ezelőtt megfogalmazódott a Békéscsabát, Gyulát és Békést érintő Zöldfolyosó ötlete, amely közelebb kerülhet a megvalósításhoz. Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel arról beszélgettünk, miről szól ez a kezdeményezés, és melyek a legfőbb céljai.  

Bár már több mint két hónapja véget ért a veszélyhelyzet, a koronavírus-járvány nem szűnt meg, továbbra is járványügyi készültség van érvényben, ami jelentős hatással van ránk az élet számos területén. Erről és az elmúlt időszakban történtekről Szarvas Péter polgármester számol be olvasóinknak.

A lapban beszámolunk arról, hogy újabb energetikai beruházást adtak át Békéscsabán. Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő területén lévő, helyi védelem alatt álló Jázmin Egészségcentrum épületére a kivitelezés során napelemeket helyeztek el, szigetelték a tetőfödémet, nyílászárókat cseréltek.

Írunk arról, hogy gálamérkőzéssel egybekötött öltözőavatót szervezett a Mezőmegyer Sportjáért Egyesület augusztus 22-én. A klub a Magyar Labdarúgó Szövetség, illetve a békéscsabai önkormányzat segítségével 33 millió forintból épített a meglévő épületéhez egy korszerű, 21. századi öltözőrészt. Valamint megtudhatják lapunkból azt is, hogy babát vár Márton Anita, aki lehetőség szerint a jövő évi olimpián is szeretne ott lenni.

Megtudhatják az újságból, hogy a megszokottnál csendesebben ünnepelt Békéscsaba augusztus 20-án, és hogy a hosszú hétvégét szlovák aratóbál, Blues Kocsma Találkozó, mini népzenei találkozó, táncforgatag és szimfonikus zene is gazdagította.

Olvashatnak a Csabai Mérlegben arról, hogy közönségdíjas lett egy csabai balkon egy országos versenyen, hogy Békéscsabán járt az utazóblogger, és hogy a kolbász hagyományaira épülő kalandszoba nyílt a városban.

Békéscsaba 1920 rovatunkból megtudhatják, hogyan zajlott Horthy Miklós első látogatása Békéscsabán. Fejezetek Békéscsaba történetéből című rovatunkban az Andrássy út 6. szám alatti épület múltját tárjuk fel, Békéscsaba anno rovatunkban arról írunk, miért volt sajtóhadjárat 1937-ben egy utcanévcsere miatt, a Mesélő múzeumban pedig egy régészeti karám talányról olvashatnak.

Folytatjuk az Apanaplót is, ebben a Békéscsabai Médiacentrum egyik szerkesztője, egy leendő édesapa osztja meg tapasztalatait az első gyermeke érkezését övező izgalmakról.

Megtalálják az újságban azt is, milyen programok, rendezvények várják az érdeklődőket, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

A Csabai Mérleg legfrissebb száma idekattintva is elérhető.

További programok »

FEL