Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2025. szeptember 25. 13:31 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei tizenhetedik száma. Mutatjuk, miről ír az újság.

A szingapúri Vulcan Global Shield vállalat az első európai gyárát Békéscsabán építi meg mintegy 280 milliárd forintból – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormányhivatalban, szeptember 19-én. A részleteket megtalálják a legfrissebb Csabai Mérlegben.

Beszámolunk arról, hogy szeptember 23-án tartották a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz-fejlesztés átadó ünnepségét Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János építési és közlekedési miniszter részvételével.

A BRSE idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Hogy mennyi minden kellett ahhoz, hogy a csapat ma az ország élvonalába tartozzon, arról Baran Ádámmal, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnökével, valamint dr. Szigeti Béla bizottsági elnökkel beszélgettünk.

Békéscsaba jelentős támogatást nyert TOP Plusz forrásból a városi kerékpárutak felújítására és a kerékpárút-hálózat bővítésére. A fejlesztés részleteiről Opauszki Zoltán környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnokot kérdeztük.

Idén ősszel is lesz lomtalanítás, mégpedig október 11-én és október 18-án – erről Szarvas Péter polgármester és dr. Sztrein Beáta, a TAPPE Hulladékgazdálkodási, Köztisztasági és Szolgáltató Kft. cégvezetője tájékoztatta lapunkat.

Írunk arról, hogy Szarvas Péter polgármester az aktualitásokról szóló tájékoztatóján egyebek mellett az Árpád Gyógy- és Strandfürdő téli átállásáról és arról is beszélt, hogy nemet mondtak a gerlai üzemre.

Az idősek világnapját minden évben október 1-jén tartják. Békéscsaba önkormányzata kiemelt területként kezeli az időskorúak támogatását. Hogy milyen módon, arról Bálint József alpolgármester beszél a Csabai Mérlegben.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt ezúttal a Vulcan Shield Global Pte. Ltd. történelmi léptékű békéscsabai beruházásáról, a civil szervezetek jubileumáról, valamint az Országgyűlés őszi ülésszakáról kérdeztük.

Beszámolunk arról, hogy milyen volt az idén először összevontan jelentkező Közfoglalkoztatási és Nemzeti Értékek Kiállítása, valamint a Vármegyenap.

Szeptember 28-a és október 3-a között jönnek a 33. Csabai Garabonciás Napok rendezvényei. Legfrissebb lapunkban bemutatkoznak a diákpolgármester-jelöltek.

A Csabai Mérleg legfrissebb számában megtalálják továbbá a Munkácsy Fest programjait, valamint azt is, hogy a Békéscsabai Jókai Színház és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház milyen előadásokkal várja a közönséget.

A Csabai Mérleg legfrissebb száma ide kattintva is elérhető. 

További programok »

Kultúra

FEL