Meggyűlt a baja a törvénnyel a három férfinak, aki engedély nélkül vezetett

2023. december 11. 13:21 | behir.hu

Szarvason és Szeghalmon eltiltott járművezetőkkel szemben, Sarkadon pedig jármű önkényes elvétele bűntett miatt intézkedtek a rendőrök.

Azonos időben, két városban is olyan gépkocsivezetőkkel szemben kellett intézkedniük a Békés vármegyei rendőröknek, akik az eltiltás hatálya alatt ültek volán mögé. Szarvason, a Kossuth téren december 9-én 16 óra 15 perckor állítottak meg egy 20 éves férfit, aki személyautót vezetett annak ellenére, hogy a Szarvasi Rendőrkapitányság korábban ezt megtiltotta neki – számolt be róla a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ugyanebben az időpontban Szeghalmon, az Újtelep utcában is megállítottak egy 27 éves férfit az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, aki nem vezethetett volna, mert eltiltás hatálya alatt állt. A rendőrök mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük.

Sarkadon az Anti út és a Pacsirta utca kereszteződésében december 10-én 3 óra 45 perc körül az egyik szolgálatot teljesítő rendőrjárőr egy hátrahagyott, oldalára borult autót talált a Bárkás csatorna partján. Az intézkedés során a helyszínre érkezett az autó tulajdonosa, aki elmondta a rendőröknek, hogy az egyik ismerőse hívta fel azzal, hogy elvitte az autóját és összetörte. Ezzel egy időben a balesetet okozó a 16 éves fiú is visszajött a helyszínre és elismerte, hogy a tulajdonos engedélye nélkül hozta el a kocsit. Elmondta, hogy sétált, amikor meglátta, hogy az autó nincs bezárva és a kulcsot is megtalálta a kesztyűtartóban, ezért úgy gondolta, hogy kocsikázik egyet. Tette ezt annak ellenére, hogy vezetői engedélye soha nem volt és az este folyamán alkoholt is ivott. A Sarkadi Rendőrkapitányság a fiú ellen szabálysértési és büntetőeljárást is indított.

További programok »

FEL