Meggyújtották Gyulán az első adventi gyertyát - galériával

2020. november 30. 07:13 | Vincze Attila

Az idei járványhelyzetre való tekintettel, rendhagyó módon csak szűk körben gyújtotta meg Görgényi Ernő polgármester a város első adventi gyertyáját. Az ünnepségen beszédet mondtak a történelmi egyházak gyulai képviselői is.

A szigorú járványügyi előírások miatt csak szűk körben tartották meg advent első vasárnapján a gyulai Harruckern téren rendezett gyertyagyújtást. A város polgármestere, Görgényi Ernő köszöntötte először a résztvevőket. Beszédében elmondta, hogy az ünnep értelme nem az ajándékok vagyoni értékében rejlik, hanem az emberi kapcsolataink ápolásában, különösen ebben a nehéz időszakban.

- A ma élő nemzedékek nagy többsége még sosem élt át olyan időszakot, amikor olyan mélyen megérthette és átélhette volna a karácsony ünnepi üzenetét, mint manapság a koronavírus-járvány idején. Mert ma igazán felértékelődik minden pillanat, amit szeretteinkkel tölthetünk, ha egyáltalán lehetőségünk van rá – fogalmazott a városvezető.

Görgényi Ernő kiemelte, hogy most érezhetjük át igazán a felszabadult, örömteli együttlét értékét, amikor nem a mi akaratunktól függ, hogy kikkel, hol, mennyi időt töltünk együtt. A járvány arra taníthat meg bennünket, hogy az igazi érték a szeretet – hangsúlyozta.

A polgármester ünnepi köszöntője után a történelmi egyházak gyulai képviselői osztották meg gondolataikat a megjelentekkel. Az ünnepség végén Görgényi Ernő meggyújtotta a város karácsonyfája előtt az első adventi gyertyát.

Tekintsék meg galériánkat az eseményről, illetve egy kis ízelítőt is láthatnak Gyula ünnepi fényeiből.

 

Galéria

 

További programok »

FEL