Megdöntötte a négyütemű fekvőtámaszozás rekordját az Orosházán dolgozó rendőr

2024. január 31. 13:25 | behir.hu

Petrucz Anikó Dóra soha nem adja fel, az álmaiért a végtelenségig képes küzdeni. Nemrég teljesített egy kihívást, melyben megdöntötte a négyütemű fekvőtámasz magyar rekordját: 5098 gyakorlatot végzett tizenkét óra alatt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság járőre, Petrucz Anikó Dóra őrmester polgárőrként kezdte pályafutását, többször is segített a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, és nagyon megtetszett neki a hivatás. Ekkor határozta el, hogy ő is rendőr lesz. Bár a felvételije nem sikerült azonnal a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába, ő mégsem adta fel. Kitartása eredményre vezetett, 2020-ban járőrként szerelt fel a vásárhelyi kapitányságra. Idén januártól pedig az Orosházi Redőrkapitányságon szolgál. A CrossFittel is a rendőrségnek köszönhetően ismerkedett meg.

– Még a fizikai felmérő előtt kezdtem az edzéseket, ugyanis szerettem volna, ha zökkenőmentesen megy majd a felvételi – meséli. – Azóta is, 2020 januárjától járok az orosházi Symbol Gymbe. Nagyon megszerettem a burpeet, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a négyütemű fekvőtámaszt. Mivel alacsony és vékony vagyok, könnyen mennek a gyakorlatok. Sokan utálják ezt, a legtöbb ember számára mumus. Én azonban nagyon szeretem, a kedvencem. Annyira, hogy amikor meghallottam, egy hasonló nevű lány megcsinálta a 12 órás kihívást, elhatároztam, hogy én is nekilátok. A kihívásra január 6-án került sor. A feladat az, hogy 12 órán keresztül kell szabályosan végezni a gyakorlatot. Minden 55. perc után kapunk öt perc pihenőt. Először az első két órát összevontam, és a pihenőt görgettem. Nem vált be, mert a pihenés hosszúra nyúlt, tíz perc után pedig már nehéz volt újra nekikezdeni. Az első három óra könnyen ment, aztán egyre nehezebb lett, de meg sem fordult a fejemben, hogy feladom. Úgy voltam vele, ha a lábam leszakad, akkor is végigcsinálom. Két és fél hónapom volt felkészülni. Az első héten egy órát edzettem, majd mindig többet. A felkészülés alatt többféle gyakorlatot végeztem. Például dobozra lépés, biciklizés, evezés. A fő cél az volt, hogy szoktassam a testet a monotonitáshoz, mert nem egyszerű 12 órán keresztül ugyanazt a mozgássorozatot végezni. Így megesett, hogy egy órán át például csak eveztem. Januárra jutottam el addig, hogy hat órán át végeztem a négyütemű fekvőtámaszt.

Sportos múltjának a hivatásban is sokszor hasznát veszi. Neki nem okoz gondot, ha munkája során egy kerítésen kell átugrania vagy egy ablakon bemásznia. A mai napig emlékszik arra az esetre, amikor egy idős ember életét mentette meg.

– Bejelentés érkezett, hogy egy idős asszonyt már napok óta nem láttak, és nem érik el telefonon sem – emlékszik vissza az őrmester. – Kimentünk a helyszínre, és mivel zárva volt az ajtó, bemásztam a kerítésen, majd az ablakon. Az előszobában találtam rá eszméletlen állapotban. Valószínűleg eleshetett, és nem tudott segítséget kérni. Már a kiszáradás fenyegette. Szerencsére még időben érkeztünk, és meg tudták menteni.

Petrucz Anikó Dóra civilben is indul versenyeken itthon és külföldön. Súlyemelésben többször is dobogós helyezést ért már el. A következő célja egy 5600 gyakorlatból álló Guinness-rekord felállítása.

 

Forrás: police.hu

További programok »

FEL