Még ötmilliárdot ad a kormány munkásszállókra

2018. november 3. 08:29 | behir.hu

A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására - ezt mondta a Magyar Időknek Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március közepéig van lehetőség. A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő szállásokat. A munkavállalók mobilitásának elősegítése érdekében a munkásszállók építésére, felújítására kiírt programban további könnyítéséket tett a kormány - nyilatkozta a lapnak Bodó.  Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2017 májusa óta a programot már harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek. Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezzel is elősegítse, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

Bodó Sándor a módosítások közül kiemelte, a korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükség a támogatást igénylőinek, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is 100 százalékos előleg adható. Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már az ezek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok számára is.

Jelentős könnyítés, hogy a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.

 

Forrás: 24.hu

További programok »

Gazdaság

Megjelent az EU-rendelet, július 1-től hatályba lép a 3 eurós vámszabály

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni. Az intézkedés egyrészről védi a tagállami, így a magyar fogyasztókat, másrészt tisztességesebb versenyfeltételeket teremt az uniós és a harmadik országbeli kereskedők között.
2026. június 11. 14:37
FEL