Még mindig kevés tejet iszunk

2019. április 21. 07:03 | behir.hu

A tej és a tejtermékek étrendünk lényeges részét képezik, fogyasztásukkal nemcsak táplálkozásunkat színesítjük, hanem szervezetünk működését is jótékonyan támogatjuk. Népszerűek a növényi alapú „tejitalok” is, hiszen sokan egészségügyi okokra hivatkozva nem fogyaszthatnak állati eredetű tejterméket.

 

A szakmai szervezetek 2016-ban és 2017-ben készítették el az új magyar táplálkozási ajánlásukat, amely megegyezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával is – jelentette ki Kubányi Jolán dietetikus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Ennek értelmében napi 500 milliliter tej vagy tejtermék fogyasztása tanácsos, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt – tette hozzá.

Hangsúlyozta, az előírt mennyiség felel a megfelelő csontrendszer kialakulásáért és az erős fogazatért is, hiszen a tej és a tejtermékek a kalciumbevitel legnagyobb forrásai. Hozzátette, figyelni kell arra, hogy a szükséges adag naponta bejusson be a szervezetbe, mert hiánya később súlyos következményekkel, akár csontritkulással is járhat.

 

 

Teljes értékű fehérjeforrás

Mivel a tej állati eredetű, ezért teljes értékű fehérjeforrásnak számít, hiszen tartalmazza az összes létező esszenciális aminosavat – emelte ki Kubinyi Jolán, aki azt is elmondta, hogy ezt az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért is fontos, hogy napi szinten, a megfelelő arányban jusson be a szervezetbe.

A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok több mint háromnegyede kedveli, és hetente átlagosan négy alkalommal iszik tejet. A kutatások arról is írnak, hogy a tartós tejek a legnépszerűbbek, a háztartások mintegy háromnegyede vásárolja. Kartonos és zacskós friss tejet tízből átlagosan öt fogyasztó vesz, míg kimért tejet csak tízből csak kettő.

 

 

Egyre több a zsírszegény tej

A zsírtartalom szempontjából a másfél százalékos tej fogy a legjobban, és egyre több zsírszegény tejjel lehet találkozni a boltok polcain. Kubinyi Jolán szerint ez azért van, mert a magyar lakosságra vonatkozó felmérések azt mutatják, hogy a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott. Hozzátette, ezeket az adatokat figyelembe veszi az élelmiszeripar, és ennek megfelelően állítja elő a kevesebb kalóriatartalmú és zsírtartalmú tápanyagokat.

A közvélemény-kutatások összesítése alapján az is kiderült, a magyar vásárlók több mint fele gondolja úgy, hogy a hőkezelés során minden tápanyag elvész a tejből, a dobozos tej a tartósítószerek miatt nem romlik meg, és hogy a friss házi tej sokkal egészségesebb, mint a boltban vásárolt. Sokan ezért piacra járnak, és ott veszik meg a tejet.

 

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL