Mávinform: Változik a vonatok menetrendje húsvétkor

2018. március 31. 11:07 | behir.hu

Változik a vonatok menetrendje a húsvéti hosszú hétvégén. Március 31-én és április elsején az ünnepnapi, 2-án a vasárnapi, 3-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV csütörtökön az MTI-t.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a társaság arra kéri az utasokat, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet - áll a közleményben.

Az automatánál vásárolt jegyeknél 5, a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább száz kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre pedig 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán március 30-ától nő azoknak a csúcsidőn kívül közlekedő vonatoknak a száma, amelyekre olcsóbb e-vonatjegyet lehet váltani. A húsvéti hosszú hétvégétől így megkétszereződik, naponta csaknem százötvenre nő a kedvezménnyel igénybe vehető, úgynevezett peremidős járatok száma.

A gyermekek, a kis- és nagycsaládok, a tanulók, a diák- és felnőttcsoportok, a nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak 33 százalékos kedvezménye március 29-én, csütörtökön 10 órától április 2., hétfő éjfélig vehető igénybe - közölték.

Tavaly a húsvéti ünnepi forgalom ideje alatt 452 ezren váltottak jegyet, ami egy szokásos hétvégéhez képest hat százalékkal több utazást jelent.

A tavaszi szünet utolsó napján, április 3-án is nagy utasforgalomra számít a vasúttársaság: akkor a helybiztosítással közlekedő vonatok átlagos kihasználtsága még a húsvét hétfőinél is magasabb lehet - írták.

Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu) érhető el, de hívható a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálata +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es szám.

 

További programok »

FEL