Mávinform: jelentős késések a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon

2022. április 28. 16:48 | behir.hu

Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Eger, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalon, mert megrongálták a biztosítóberendezési kábelt a Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső között - közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.

A közlemény szerint a vonatok menetideje 30-40, esetenként 60 perccel is meghosszabbodhat. Egyes járatok, köztük a Keleti pályaudvarról Gödöllőre induló S80-as, a Sülysápra induló S60-as és Szolnokra induló G60-as vonatok nem közlekednek.

Hozzátették, hogy a fővárosba Gödöllőről induló S80-as és a Sülysápról induló S60-as vonatok nem közlekednek, a Lőkösháza, illetve Békéscsaba felől érkező InterCity szerelvények pedig csak Szolnokig járnak.

MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL