Ahogy a koncert után az iráni muzsikussal készült videókat összehasonlítottam a meseházi hangversenyre beugró Fenyvesi Márton által megspékelt Mash-sel, talán a legegyszerűbb úgy fogalmazni, ég és föld a két felállás.
Nyilván annyira azért nem, mert Dés András (ütős), a csapat oszlopa és Vincent Pongrácz (klarinétos), az oszlopról a levegőbe ugró, szárnyaló munkatársak ugyanazok. És mégis, itt látszik, hogy egy új tag mennyire más irányba kormányozhatja a hajót.
(Nézői rekordlétszám az idei meseházi évadban – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Mirarabbal egy pregnánsabb, gitáralapúbb kompozíciókat készítettek, míg Fenyvesi Marci úszó harmóniái pedig visszavitték a csapatot az erdőbe… mintha ott folytatták volna a produkciót, ahol két éve februárban, az Erdőkerülő Quartettel abbahagyták.
A jó 80 perces grosszón négy zenemű hangzott el, amit akár egybefüggő dolgozatként is előadhattak volna. Általában Dés kitárta az erdő kapuját, Fenyvesi leveleket varázsolt a fákra és Pongrácz a szelíd méhecskéket megzavarva egy méhkast idézett meg.
Majd szép lassan lecsendesedett az erdő. (Olykor Dés Andris madárhangokat is varázsolt – valamelyik kütyüjén keresztül. De ő egy gyufásskatulyán is bármire képes.)
Galéria
Az egész murinak egy nyolcvanas évekbeli, francia avantgárd mozi feelingje volt. A legdallamosabb rész free volt. Néha kedvem lett volna a nézők/hallgatók fölé szállni, mint egy szellem.
Mindezt a közönség rém fegyelmezetten követte. Valaki a kutyájával, más a kisbabájával és persze a (nagy)babájával érkezett. Maximum öten hagyták el az udvart, de ők is csak cigizni mentek ki a ház elé, a Békési útra.
