Másfélmillió tonna búza minusz az aszály miatt

2022. július 10. 06:34 | behir.hu

A tavalyihoz képest jóval gyengébb hozamadatok látszanak az aratás derekán, az alföldi régiókban pedig akkora az aszálykár, hogy még az elszállt gabonaárak mellett is veszteséges lesz a szántóföldi növénytermesztés.

Az 1,6 millió hektárt érintő nyári betakarításra rányomja a bélyegét az óriási károkat okozó aszály. Az őszi árpa aratásával gyakorlatilag végeztek a gazdálkodók, míg a búza- és a repceterület egyharmadáról került le a termés – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Aratási Koordinációs Bizottság ülése utáni tájékoztatón. Összességében a tavalyinál gyengébb hozamadatokat látunk – jelentette ki.

Az aszálykárok, párosulva a termelési költségek emelkedésével, komoly kihívásokat jelentenek a termelőknek, az Agrárminisztérium pedig minden segítséget megad a nehézségek kezelésére – tette hozzá. Európa más részein is pusztít az aszály, Magyarországon pedig kettészakadt az ország, itt a Dunától keletre jellemző inkább a szárazság. A különbségeket jól érzékelteti, hogy Nógrádban 2,6 tonnás hektáronkénti átlagterméssel aratták le az őszi árpát, a Dunántúlon nem volt ritka a 6 tonnás hozam sem. A 317 ezer hektáron termelt őszi árpából egyébként 1,4 millió tonna az össztermés, az egy hektárra vetített átlaghozam pedig 4,5 tonna.

Őszi búzát 937 ezer hektáron aratnak idén, várhatóan az elmúlt öt év átlagánál egyharmaddal alacsonyabb mennyiséget. Az eddig betakarított termés nagyobb része az aszályos alföldi területekről érkezett a magtárakba, a termésátlag pedig 3,6 tonna. Ezért a tárca feltételezi, hogy a dunántúli területek jobb eredményei az aratás végére 4 tonna közelébe, vagy fölé emelik a hektáronkénti országos átlagot. Nehezíti a becslést, hogy a termelők beszámolói alapján a még kint lévő állományok rendkívül heterogének.

A belföldi igényeket, vagyis a malmoknak, a takarmánykeverőknek és az ipari felhasználóknak, valamint a vetőmag céljára szükséges mintegy 2,5 millió tonnás mennyiséget ez a szűk termés is kielégíti, de legfeljebb 1 millió tonna lehet az exportárualap – mondta az államtitkár. Mint fogalmazott, ebben a feszített piaci helyzetben különösen fontos, hogy az agrártárca folyamatosan monitorozza a kivitelt, és működteti az exportbejelentési kötelezettsége. A piaci szereplőket józanságra intik, és folyamatosan egyeztetnek velük, ugyanakkor a következő hetek alapján nem zárható ki a kormányzati beavatkozás lehetősége – jelentette ki.

Az agrárkormányzat arra számít, hogy a kukoricára és a napraforgóra is lesznek aszálykár-bejelentések, így termelők által július 4-éig aszálykárosként jelentett, több mint 320 ezer hektáros terület növekedni fog. Ezeket a jelzéseket november 30-áig tehetik meg a károsultak, így azt, hogy a kárenyhítési alapban rendelkezésre álló 12,5 milliárd forinthoz képest szükség lesz-e további forrásra, csak ezután az időpont után lehet megmondani. Az ugyanakkor biztos, hogy megemelik az aszályhoz kapcsolódó biztosítások támogatását, a 14 milliárd forintos keret pedig azt jelenti, hogy a támogatásintenzitás 65 százalékra emelkedik.

Az exportbejelentési kötelezettséggel a termelők is egyetértenek, ők fogyasztók is, és számukra is fontos az ellátásbiztonság – mondta a tájékoztatón Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. Már az elmúlt években is érezték a klímaváltozás hatásait, de a májusi csapadék mindig megmentette őket „Idén ez elmaradt, a keleti országrész termelői számára pedig a két tonna körüli termés tragédia, abból a magas terményárak ellenére még nullára sem lehet kihozni az eredményt” – fogalmazott. A 2021/2022-es szezonban ugyanis hektáronként 430-470 ezer forint a termelési költség, ezzel áll szemben a tonnánként 110 ezer forint körüli eladási ár.

Az aszály ugyanakkor még tart, a kapás növényekre is kihatással lesz, a GOSZ-elnök szerint pedig ezért át kell gondolni a szántóföldi növénytermesztési stratégiát.

A kárbejelentésekből 160 ezer hektár a búza, de várható, hogy a kapások után is többszázezer hektárra lesznek kénytelenek aszálykárt bejelenteni.

 

Forrás: Agrokep.vg.hu

 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL