Másfélmillió forint startup vállalkozásoknak

2016. július 21. 14:31 | Zsíros András

Ezekben a napokban készítik elő a támogatási szerződéseket a békéscsabai vállalkozásfejlesztési pályázat nyertesei számára. Mivel ebben az évben nem várható több forduló, ezért akik most nem jutnak támogatáshoz, jövőre pályázhatnak újra. A program azonban idén új elemmel bővül.

Prezi, Ustream, LogMeIn – a három legsikeresebb világhírű, magyar vállalkozás, amik egy jó ötletre alapozva, szinte a semmiből nőtték ki milliárdos cégekké magukat. Arra számítva, hogy akár Békéscsabán is születhetnek olyan ötletek, amelyek elindulhatnak a világsiker felé, a város az idei vállalkozásfejlesztési pályázat 70 millió forintos keretéből 10 millió forintot az úgynevezett startup, vagyis innovatív, újdonságot hozó vállalkozásoknak különítettek el.

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok elmondta, a pályázaton másfél millió forintot nyerhetnek a kezdő vállalkozások. Az összegből az is kiderül – tette hozzá –, hogy csupán hat-hét pályázatot tudnak majd támogatni.

Az elbírálásánál ezért rengeteg szempontot figyelembe kell majd venniük a szakembereknek. „Alapvetően nyilván az életképesség számít. Ha startup, akkor gyorsan tud növekedni, nagyon innovatív ötlete van, tehát nyilvánvalóan olyan vállalkozás legyen, amelyik egyúttal munkahelyet is teremt, és biztosítva lássuk a jövőjét” – osztotta meg portálunkkal Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A pályázatok beadási határideje szeptember másodika. A pályázati kiírás a Csabai Mérleg következő számában, illetve jövő csütörtöktől a város honlapján lesz elérhető.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL