Már közel 4000 elektromos kerékpár megvásárlásához járult hozzá az állam

2021. június 6. 14:50 | behir.hu

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hetedik fordulója nyílik meg hétfőn - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás közleményében azt is tudatta, hogy a kormány eddig mintegy 4000 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá, több mint 420 millió forinttal.

– Számunkra a klíma és természet védelme nemcsak üres jelszó, hanem valódi küldetés. A tiszta Magyarország érdekében alkottuk meg és hajtjuk végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatjuk a magyar embereket. A közlekedés zöldítésének, a közúti károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentésének köszönhetően a levegő tisztábbá válik. Az elektromos hajtás csendesebb a benzinesnél, bicikliből több fér el a forgalmas belvárosi utcákon, a program tehát többféleképpen javítja az életminőséget – fogalmazott Schanda Tamás.

Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza június 7-én, hétfőn reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint.

– Idén tavasztól egyszerűsödött a pályázati elszámolások folyamata, így már nem szükséges benyújtani és megkötni sem az adásvételi szerződést. Csökkentek az adminisztrációs terhek is, ezzel jelentősen rövidült az ügyintézés ideje, felgyorsítva a támogatások kifizetését. A pályázat részleteiről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján (ifka.hu) érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban június 11-én éjfélig lehet benyújtani - közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

További programok »

FEL