A málenkij robot 70. évfordulójára lágervonatot hoztak létre. A vagon Gyulára, a vasútállomásra érkezett szombaton, hogy emlékeztessen arra, amit soha nem szabad elfelejteni. Békés megyéből 3400 embert vittek a Szovjetunióba kényszermunkára 2-5 évre.
- Mire emlékszem a málenkij robotról? Csak a rosszra, mert jó nem volt. Büdösek, koszosak, éhesek, kimerültek voltunk állandóan - emlékezett vissza az egyik gyulai túlélő a málenkij robotra szombaton lágervonat gyulai megállójánál tartott ünnepségen. Ma már csak tizenegyen élnek azon 550 gyulai közül, akiket 1945 januárjában egy a gyulai vasútállomáson látható vagonhoz hasonlóba zsúfoltak. Ötvenhárom ,,kocsiból" állt a Gyuláról induló ,,szállítmány", egy vagonban 30-40-en utaztak a csomagjaikkal együtt. Mint az ünepségen kiderült, ezek a csomagok életmentőnek bizonyultak: részben a ruhák miatt, hiszen a mínusz 35 fokos hideget a Szovjetunió ukrajnai részén sokszor csak számos ruhával lehetett átvészelni. Számos éjszaka így sem jött álom a foglyok szemére, annyira vacogtak. Másrészt a csomagokban volt némi hazai is, ami kellett is a szűkös élelmiszeradagok mellé. Mint egy naplóból ugyanis kiderült, az étel kevés volt, a munka sok. Többen 160 méter mélyen bányászták, a szerencsésebbeket ,,csak" mezőgazdasági munkára vezényelték ki.
Málenkij robot, azaz kis munka
Távol áll a feladat a kis munkától, amivel a szovjetek a kiutazókat nyugtatták. A legenda szerint ugyanis a szovjet katonák a civilek megnyugtatásaként azt ismételgették, hogy „маленькая работа” (átírva malenykaja rabota, magyarul: kis munka), amivel azt próbálták elérni, hogy a civilek megnyugodjanak, hogy kevés ideig és könnyű munkára van csak szükségük. A málenkij robot végül évekig tartott, a kihurcoltak egyharmada soha nem tért haza. Aki pedig hazatért, annak soha nem volt olyan az élete, mint korábban.
- A visszatérők sokáig nem beszélhettek arról, ami történt. Én sem hallottam az édesanyámtól a történetét, még családon belül sem - mondta Matkovits-Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke. - Sokáig a saját környezetükben is megbélyegzettnek számítottak azok, akik málenkij roboton voltak, holott politikai tartozástól, anyagi, vallási helyzettől függetlenül vittek mindenkit. Mi azért vagyunk most itt, hogy emlékezzünk, hogy ne történhessen meg ilyen újra.
Tagadják az egykori lágereket
Matkovits-Kretz Eleonóra hozzátette: szeretnének minden olyan helyre ellátogatni, ahol a málenkij robot miatt megfordultak magyarok, még akkor is, ha a helyi hivatalnokok egy része tagadja, valaha lettek volna ott légerek. De az idősebbek még emlékeznek, sőt jó szívvel emlékeznek vissza a magyarokra. Az ukránok elmondása a táborban élők nem egyszer segítettek az eldugott falvakban a gyermekek világrahozatalában vagy éppen kisebb házimunkákban. Ők pedig ételt, krumplit adtak a lágerlakóknak, hogy ne halljanak éhen.
A túlélők könnyes szemmel hallgatták a szavakat. Akkor is többen bólogattak, amikor Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, először a 18-30 év közötti nőket és a 18-45 év közötti férfiakat akarták begyűjteni málenkij robotra, aztán feljebb is, lejjebb is tágították a korhatárt, ha nem volt elég ember.
A túlélők nem nézték meg a kiállítást
Az ünnepség végén hosszan zakatolt a vonathang. A túlélők összerezzentek. Túl sok rossz emlékük fűződik ehhez a zakatoláshoz. Egyikük sem ment be a lágervonatba. Ők már ismerik azt, amiről mi csak hallunk. Nem történelemórán, mert ez ott nem tantárgy, hanem visszaemlékezésekből. S a történelem megismerését segíti a még két hónapig Gyulán, a pályaudvaron álló lágervonat kiállítása.
