A málenkij robot túlélőinek jelenlétében emlékeztek meg január 13-án a gyulai németek szovjet munkatáborba hurcolásának 74. évfordulójáról a németvárosi Szent József plébániatemplomban és a volt huszárlaktanyánál. A rendezvényeken azokat a pillanatokat idézték fel, amikor 1945. január 10-én városunkból több mint másfél ezer polgárt vittek el a kommunisták marhavagonokkal Ukrajnába.
Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata szervezésében a megemlékezés reggel szentmisével kezdődött a józsefvárosi római katolikus templomban, ahol Tracsek Oszkár káplán mondott szentbeszédet. A mise után elsőként Lovas-Tóth Kata olvasott fel egy részletet Ráczné Haász Magdolna korabeli naplójából. Az akkor még csak 22 éves gyulai nő az elhurcolás körülményeit és a munkatábor borzalmait jegyezte fel füzetének lapjaira. A megjelenteket Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke is köszöntötte.
Gyula város önkormányzata nevében Görgényi Ernő polgármester szólt az egybegyűltekhez. Wass Albert szavait idézve a polgármester azt mondta, csak a vér és a nyelv tudja összetartani az embereket. Úgy vélte, a málenkij robot megpróbálta eltörölni a közös múltat, és ezzel erőnek erejével darabjaira szabdalni azt a világot, amelyben már több mint kétszáz éve élt egy olyan közösség, amely nélkül Gyula biztosan nem válhatott volna olyanná, amilyennek ma ismerjük és szeretjük.
A városvezető felidézte: 1945 januárjában ezerhatszáz német származásúnak minősített gyulai nőt és férfit hurcoltak el ukrajnai kényszermunkára. Az oktalanul megbüntetettek létszáma egy átlagos magyar falu teljes lakosságának felel meg, mutatott rá a tisztségviselő, és megjegyezte: nem csak egyének, hanem a gyulai német polgárok kollektív tragédiája volt ez. Egy olyan összetartó közösségé, amelyre az öngondoskodás és az önálló kezdeményezések polgári erénye volt a jellemző. Egykori neves tagjai közül Stéberl Andrást, dr. Schneider Józsefet, K. Schriffert Józsefet, Nuszbek Mihályt és Scherer Ferencet emelte ki, és köszönetét fejezte ki azoknak, akik mindmáig ápolják emléküket, értékelik munkásságukat.
Görgényi Ernő a közösségi érdek fontosságáról is beszélt. Mint mondta, nem véletlen, hogy a hazatérők első útja a Szent József templomba vezetett, amely azon a jelképes téren emelkedik, amelyen három éve Szőke Sándor kőbe álmodott szobra is helyet kapott, a 74. évvel ezelőtti szörnyűségekre emlékeztetve a jelent és az utókort. A polgármester kiemelte, a templomépítés költségeinek java részét a helyi polgárok állták.
– A rendszerváltozás óta az egész város együtt emlékezik a németvárosi polgárokkal, ezzel is kifejezve, hogy a málenkij robot mindnyájunk tragédiája – fogalmazott az elöljáró, és aláhúzta: a túlélők élő mementói ennek a hozzáállásnak, értékrendnek, az összetartás erejének. A megkárosítottak gyermekeinek és unokáinak korosztálya szerencsére tovább viszi ezt az üzenetet és a neveket, azt jelezve ezzel, amit Kölcsey Ferenc úgy fogalmazott meg, hogy nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.
Az emlékmű megkoszorúzása előtt Görgényi Ernő virággal köszöntötte a jelenlévő gyulai túlélőket, Kempfné Wittmann Klárát, Kempfné Rosinát és a szovjet munkatáborban született Szántóné Erzsébetet, és tiszteletét fejezte ki az elhunytak iránt.
z eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács József országgyűlési képviselő, Kónya István alpolgármester, Kovács Lajosné, a K. Schriffert Hagyományőrző Kör elnöke, számos vidéki német érdekvédelmi szervezet és egyesület képviselője, valamint az Implom József iskola Kränzlein énekkara, amelynek tagjai alkalomhoz illő dalokat adtak elő.
Az emlékezők a Harruckern János Közoktatási Intézmény falán elhelyezett emléktáblánál is fejet hajtottak a délelőtt folyamán.
Forrás: Gyulai Hírlap
