Magyarország 2022-ben összefogásból, segítségnyújtásból kitűnőre vizsgázott

2022. december 26. 06:24 | behir.hu

Magyarország 2022-ben összefogásból, segítségnyújtásból és emberségből ismét kitűnőre vizsgázott. Több mint egymillió ember menekült el eddig a háború elől Magyarország irányába, több százezer emberről gondoskodtunk, annak megfelelően, kinek mire volt szüksége – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A magyar kormány a háború kezdetén a béke mellett tette le a voksát, hiszen világos, hogy nincs az a fegyver, nincs az a szankció, ami véget vethet ennek – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a kormányszóvivő.

Majd megjegyezte, hogy az elmúlt hónapokban több mint egymillió ember hagyta el Ukrajnát Magyarország irányába.

Magyarország 2022-ben összefogásból, segítségnyújtásból és emberségből ismét kitűnőre vizsgázott – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Elmondta: több százezer emberről gondoskodtunk, adtunk meleg ételt, szállást, orvosi ellátást, a gyermekeknek óvodai és iskolai ellátást, a felnőtteknek munkát.

A háború sújtotta területekre is elvisszük a segítséget, a kárpátaljai magyaroknak és az ukránoknak egyformán – emelte ki. Majd hozzátette: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója ez, amiben sok ezer ember vesz részt, hivatásosok és civilek egyaránt.

Erőn felül teljesített mindenki a legnehezebb hónapokban, katonáink, rendőreink, kormányhivatali dolgozók, civilek és még sokan mások rendkívüli empátiával fordulnak ma is a hozzánk menekülőkhöz – fogalmazott a kormányszóvivő.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL