A Magyar Parasport Napját ünnepelték az Esélyben

2024. február 22. 15:53 | Such Tamás

A Magyar Parasport Napja alkalmából érzékenyítő programot szerveztek az Esély Pedagógiai Központ Vandháti úti intézményében. A csütörtök délelőtti rendezvényt a Fogyatékkal Élők Békés Megyei Sportszövetsége és a Vandháti Diáksport Egyesület szervezte a békéscsabai önkormányzat kezdeményezésére.

A Magyar Parasport Napját 2017 óta minden évben február 22-én ünneplik. Békéscsabán is évek óta hagyomány, hogy a program kapcsán néhány helyi középiskolás ellátogat az Esély Pedagógiai Központba.

Szabó Éva, az intézmény igazgatója megemlítette: az esemény mindig egy rövid szakmai bevezetővel kezdődik, felvázolják a sajátos nevelésű igényű gyerekek mindennapi életét. Azt követően együtt sportolhatnak, barátkoznak és közösen építkeznek.

 

Galéria

 

Fotók: Kugyelka-Zámbori Eszter / behir.hu

 

– Ez a nap inkább a játékról, ismerkedésről és nem pedig a versenyzésről szól – ezt már Mihályi István gyógypedagógus-testnevelő fogalmazta meg. – Ettől függetlenül kifejezetten azokat a sportágakat választottuk, amelyekkel a megyei, országos- és világversenyeken szép eredményeket értünk el (lásd a címképünkön lévő serlegeket – S. T.).

A diákok többek között dartsoztak, csocsóztak, pingpongoztak, sakkoztak, illetve csörgőlabdáztak. Az utóbbi kifejezetten a látássérültek sportja, amelyet csörgőkkel töltött labdával játszanak. Az egyik paralimpiai sportág.

 

További programok »

FEL