Magyar Magyarországot szeretne a Fidesz

2018. március 9. 14:22 | Zsíros András

Józsefváros polgármesterét, Kocsis Mátét látta vendégül Dankó Béla, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje csütörtökön Gyomaendrődön, ahol lakossági fórumot tartottak. A találkozón a fővárosi politikus a migrációval kapcsolatos tapasztalatairól is beszámolt.

Saját bőrén tapasztalta meg Budapest VIII. kerülete a bevándorlás hatásait, amikor 2015 nyarán a Keleti pályaudvarnál és a II. János Pál pápa téren tömegek lepték el a közterületeket – emlékezett vissza a kerület polgármestere. Kocsis Máté utalva arra a videóra, amit nemrég Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter készített Bécsben, úgy fogalmazott: akkor még könnyen készíthetett volna bárki ilyen felvételt Józsefvárosban is, de ma már szerinte egy ilyen helyzetjelentés nem lenne igaz. „Határozottan cáfolnám” – mondta Kocsis, hozzátéve, hogy Londonban vagy Frankfurtban a lakosság ötven-hatvan százaléka bevándorlókból áll, ami szerinte messze nem mondható el Budapestről.

A politikus azt hangsúlyozta, hogy az áprilisi választások tétje, hogy Magyarország bevándorló országgá válik, vagy megmarad magyar Magyarországnak. A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét úgy mutatta be, mint aki képes a megkezdett út folytatására.

Dankó Béla az eddig elért eredmények között kiemelte a családtámogatás, a rezsicsökkentés és a gazdasági növekedés területeit. Úgy látja, egyre jobb állapotban van az ország, egyre több forrást lehet például szociális fejlesztésekre, oktatásra, egészségügyre fordítani, és olyan, régen várt fejlesztések indulhattak el, mint az M44-es építése. „Rengeteg jó dolgot kezdtünk el, ezt szeretnénk folytatni, és ehhez kérjük a polgárok támogatását” – összegezte.

A politikusok hozzátették, mindezek miatt az április 8-ai választások hosszabb távra, nem pusztán négy évre határozzák majd meg Magyarország jövőjét.

További programok »

Politika

Gyümölcsfákat ültettek Eleken az "Ültessünk, hogy élhessünk" országos programban

Elek város is csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt „Ültessünk, hogy élhessünk!” elnevezésű, országos faültetési programhoz. Hétfőn a település parkjában elhelyezett gyümölcsfák ültetésén Vejkey Imre, a párt frakcióvezető-helyettese is részt vett, aki a teremtett világ és az élet védelmére hívta fel a figyelmet.
2024. március 26. 18:54
FEL