Az egyórás utat követően a skandináv ég tiszta kékjében elvegyülő komor felhő-gomolyok boltozata alatt mindjobban kirajzolódtak Stockholm körvonalai. A tizennégy szigeten épült város tagoltságát ötven híd fonja össze egységes településsé a szigetcsoporton. Stockholm a Magyarországnál ötször nagyobb, tízmillió lakosú Svédország, egyben Európa egyik legszebb fővárosa. A 13. században született város a 17. században, amikor Svédország Európán belül vezető hatalommá vált, hivatalosan is a svéd birodalom fővárosa lett.
Történelme során virágzását pusztító járványok, gyakori háborúk és ínséges esztendők hervasztották. A főváros látványos fejlődése jószerivel a 20. század elején kezdődött. Az előrehaladását pezsdítette, hogy a 19. századtól felerősödtek a svéd belpolitikában azok a hangok, amelyek a semlegesség és a béke gazdaságra, jólétre gyakorolt jótékony hatását hangsúlyozták. A békevágy meghatározta az ország külpolitikai irányvonalát is, jelesül: Svédország hadviselő félként utoljára a napóleoni háborúkban vett részt fegyveres küzdelmekben. A 20. század két világháborújában, illetve a hidegháború évtizedeiben is semleges ország maradt. A békepolitika megteremte értékes gyümölcsét: Stockholm ma Európa egyik legdinamikusabban fejlődő régiójának kulturális, politikai és gazdasági központja. A város utcáit járva jellegzetes látvány tárul elénk: a tiszta környezet, a gazdag történelmi múlt, a fejlett kultúra és gazdaság jelképei, nem utolsó sorban a minden ízében megnyilvánuló európaiság. A magyar utazó számára a látványosságok között három színtér kiváltképp mély érzelmi hatást kelt.
Az egyik a Stockholmi Zenepalota, amelynek nagytermében adják át a Nobel-díjakat 1926-tól – ekkor készült el az épület. Az időpont is hagyományos: december 10., Alfréd Nobel halálának évfordulója. 1937-ben a koncertteremben vette át a Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert is V. Gusztáv svéd királytól. A díjátadást követően a kitüntetettek, miként ma is, a svédek egyik legnemesebb épületébe, a város központjában épült városházára vonulnak. Ennek a velencei ihletésű épületnek a gyönyörű két terme ad helyet 1934 óta Nobel-bankettnek. Különösen az ún. Arany Terem tündököl szépségével. Az 54 méter hosszú, 18 méter széles és 22 méter magas terem falait több mint 18 millió üveg és arany mozaikdarabka borítja, az azokból alkotott bizánci stílusú mozaikképek a svéd történelem eseményeit ábrázolják. Az Arany Terem manapság is ámulatba ejti az oda belépőket. A magyar látogató csodálatát növeli az a tudat, hogy 1937. december 10-én, az esti órákban, ebben a varázslatos teremben mondta el nagy tetszést kiváltó pohárköszöntőjét, már Nobel díjas tudósként, Szent-Györgyi Albert. .
A városházával szemben található a harmadik magyar vonatkozású kulturális emlékhely, az az épületcsoport, amely Svédország elsőként átadott kórháza volt. 1752-től 1980-ig működött. E kórház falai között végezték el Karinthy Frigyes életmentő agyműtétjét 1936-ban. (A beavatkozás két évvel meghosszabbította az író életét, és az Utazás a koponyám körül című nagy hírű művét ihlette.) Azon az épületen, ahol az agyműtétet elvégezték, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége az unoka, Karinthy Márton jelenlétében, svéd és magyar nyelvű márványtábla-párost helyezett el. Miközben Karinthy Frigyes emléke előtt tisztelegtünk a szeptemberi nap nyugodni készült, s maradék aranyát még a tetőtől talpig vörös téglába öltözött városházára és az óváros színes épületeire szórta…
A hazautazás reggelén a repülőtérre közlekedő buszból még gyönyörködhettünk a belváros távolodó színes világában, majd a skandináv táj egyedi szépségében. A vidék látképe olyan volt, mint amilyennek Karinthy Frigyes stockholmi utazása emlékeként, 1936-ban felidézte: „Sötétzöld és világoszöld és megint sötétzöld( ... )fenyvesek közt robogunk. Fenyőfa, kék tavak, pirosra festett faházak, véges-végtelen: ez "Sverige", a dombok és csobogó források és fák körül sötétlő kék vizek és sziklák közt pirosló tanyák naivan regényes tája. Oly egyszerűen mosolyog, hideg bájjal és udvariasan és előzékenyen, mint egy falusi menyasszony”.
A repülőgépből egy ideig láthattuk még a „naivan regényes tájat”, az életteli zöldben fénylő fenyveseket, a viruló selymes réteket, és a sziklás dombokon díszlő színes házakat. Aztán térképpé lett alattunk a táj, elmosódtak a dombok, a sötétlő kék vizek, a véges-végtelen fenyő erdők kontúrjai. A magasban gomolyfelhők takarták le a tájat, a szépséges skandináv világ emlékképpé lényegült… A felhők felett életre kelt az ég azúrja, ragyogott a lég, mint Stockholm felett. a búcsú reggelén,
Szemenyei Sándor
