A díjmentes, de regisztrációhoz kötött szakmai rendezvényre szép számmal érkeztek munkavédelmi szakemberek, cégvezetők, valamint a téma iránt érdeklődő oktatók, akik első kézből tapasztalhatták meg a legújabb leesésvédelmi technológiákat és megoldásokat.
– Nagyon örülünk ennek a rendezvénynek, hogy ezt közösen a Békés vármegyei szervezetekkel megszervezhettük és részt vehetünk rajta. Kaptunk egy felkérést, hogy tudunk-e ebben valamilyen módon támogatást nyújtani, és mi ezt nagy szeretettel tesszük meg – fogalmazott Bogos Csaba, a GAZEK™ ügyvezető tulajdonosa, majd kiemelte: nem rendkívüli, hogy csatlakoznak ilyen kezdeményezéshez, hiszen gyakran kapnak hasonló felkérést, és örömmel teljesítik ezt a szolgálatot. Az ügyvezető azt is kifejtette, hogy a társadalmi felelősségvállalás része, körüljárni ezt a témakört.

A program a regisztrációt és a hivatalos megnyitót követően egy átfogó, alapozó előadással indult. A résztvevők a zuhanásbiztonsági alapismeretek révén feleleveníthették a jogszabályi hátteret, és megismerhették a legmodernebb egyéni védőeszközök kiválasztásának szempontjait.
Bogos Csaba azt is hangsúlyozta, hogy olyan téren fontos szerepe van a munkavédelemben a fiatalságnak, hogy gyakran ők hívják fel idősebb kollégáik, vezetőik figyelmét egy-egy hiányosságra.
A nap leglátványosabb részét kétségkívül a délelőtti gyakorlati bemutató jelentette. A CsabaPark adta lehetőségeket kihasználva a szakemberek működés közben mutatták be a legújabb leesésvédelmi rendszereket. A jelenlévők nemcsak láthatták, hogyan működnek a modern zuhanásgátlók éles helyzetben, hanem választ kaphattak arra is, miként előzhetők meg a súlyos munkahelyi balesetek.

Azt is bemutatták, miként lehet úgy használni ezeket az eszközöket, hogy ne szülessen nagyobb gond. Az előadásokon többszörösen rávilágítottak arra, hogy a munkavédelmi eszközök szakszerű használata elengedhetetlen.
– A magasban végzett munka során a környezet határozza meg a technológiát: teljesen más megoldást és eszközöket kíván egy létra, egy oszlop vagy egy vasbetonvázas épület. Bár az eszközök között vannak átfedések, a biztonságos használathoz minden helyzetre egyedileg kell készülni. Ez különösen igaz az építőiparra és a vállalati karbantartókra, akik a lapostetőktől a nyeregtetőkig rengetegféle felülettel találkoznak. A bemutatón látható innovatív mobil oktatójármű – amelyből nincs több az országban – pontosan ezeknek a technológiáknak az összeépítését és gyakorlati használatát szemlélteti. A képzés során nemcsak a zuhanás megelőzését mutatják be, hanem a különböző mentési módozatokat is, mint a mélyből mentés, az önmentés és a társmentés – mondta Bogos Csaba ügyvezető.
– A rendezvény a szakképzési centrum és a kormányhivatal közös szervezésében valósult meg. A szakképzési centrum részéről az volt a másik fő célom, hogy a szakoktatók is minél mélyebb ismereteket szerezzenek ezen a téren. Sajnos a tananyagokban ez a téma nem jelenik meg kellő részletességgel, sokszor kimerül annyiban, hogy a védőeszközöket használni kell. Éppen ezért szerettünk volna egy gyakorlati bemutatót tartani a számukra, hogy ezt a tudást később át tudják adni a tanulóknak, akik így már felkészülten léphetnek be a munka világába. Azt tapasztaljuk, hogy egy ilyen előadás elsősorban a figyelemfelkeltést szolgálja: tudatosítja, hogy ezzel a területtel kiemelten foglalkozni kell – mondta Garai Tamás, a BSZC munkavédelmi és tűzvédelmi felelőse.
– A Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport vezetőjeként, ezen a mai rendezvényen gyakorlatilag a munkacsoportot képviselem. A tapasztalataink alapján a kérdést számtalan szempontból meg lehet vizsgálni. Az biztos, hogy a kisebb vállalkozások kevesebb kapacitást tudnak erre fordítani, így a biztonságra is kevesebbet tudnak áldozni. Ezzel szemben a nagyobb, tőkeerős cégek már felkészültebbek; ők komplett apparátust tudnak biztosítani erre a területre, és a védőeszközökre, valamint az egyéb biztonságtechnikai felszerelésekre is sokkal nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni. Azért érdemes betartani az előírásokat, mert minden szabályozás mögött egy – a múltban bekövetkezett, akár komoly – baleset húzódhat meg. Tehát mindez azt a célt szolgálja, hogy a jövőben ne történhessenek újabb hasonló esetek – tette hozzá Vandlik-Katola Zoltán.
A délután folyamán egy szakmai pódiumbeszélgetés keretében a meghívott szakértők a mindennapi kihívásokról, a munkakultúra fejlesztéséről és a hatékonyság fontosságáról beszélgettek.
A rendezvényt egy kötetlen, de rendkívül hasznos kérdezz-felelek blokk zárta. Itt a résztvevők megoszthatták saját munkahelyi tapasztalataikat, és közvetlenül a szakértőktől kérhettek tanácsot a speciális munkavédelmi problémáikra.