Ma kezdődik a parlament őszi ülésszaka

2017. szeptember 18. 09:40 | Mikóczy Erika

Ma kezdődik a parlament őszi ülésszaka, a képviselők négynapos ülésen tárgyalnak egyebek mellett a nyugdíjas szövetkezeteket érintő illetékmentességről és több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről.

A házelnök előzetes, a parlament honlapján közzétett napirendi javaslata alapján az ülés a közelmúltban elhunyt Lányi Zsolt (FKGP, független) képviselőre emlékezéssel kezdődik, majd mandátumigazolása után leteszi képviselői esküjét Gaal Gergely (KDNP).

Mentelmi és fegyelmi ügyeket követően az interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd nemzetközi egyezményeket vitat meg a Ház.

Kedden egyebek mellett arról tárgyalnak, hogy a nyugdíjas szövetkezetek illetékmentességet kaphassanak a cégbírósági eljárásban, továbbá a jelenlegi járási tagoltság helyett megyei szinthez igazítanák a közjegyzők illetékességi területét. Emellett megkezdik több igazságügyi tárgyú törvény módosítását is.

Szerdán ugyancsak nemzetközi egyezmények szerepelnek a napirenden, majd a képviselők tárgyalnak a településképi kézikönyvek elfogadása határidejének kitolásáról és arról, hogy Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra változzon.

Az Országgyűlés őszi első ülése jövő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Kiváló minőség, letört árak: felemás szezont zártak a viharsarki dinnyetermelők

Békés megye továbbra is a hazai dinnyetermesztés fellegvára, hiszen a kiváló mézédes hazai görögdinnye legalább egyharmada az itteni gazdák keze alatt terem meg. Bár az időjárás kedvezett a minőségnek, a 2026-os esztendő az áruházláncok árletörési hulláma miatt mégsem nevezhető sikeresnek a termelők szempontjából.
2026. szeptember 21. 16:00
FEL