Lövészversenyt rendeztek a Szegyában

2022. október 26. 13:27 | behir.hu

Egy tavalyi lövészverseny nyomán újabb megmérettetést rendeztek a Békéscsabai Szakképzési Centrum diákjainak a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium fedett lőterén.

A versenyt a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezetének támogatásával rendezték meg. A négy fordulós, négy helyszínen zajló BSZC-MATASZ lövészverseny végén, 2023-ban összetett győztes csapatot hirdetnek majd. Az első fordulót rendezték a „Szegyában”. A megnyitón Kiss Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal főispáni kabinetjének vezetője, valamint a házigazda, Tálas Csaba József intézményvezető köszöntötte a versenyzőket. Mindketten kihangsúlyozták a megmérettetés fontosságát és utaltak korábbi élményeikre is, jelezve, hogy a lövészverseny nemzedékeken keresztül a fiatalok egyik népszerű és hasznos versenye volt. Az eseményen Uhljár Erik, a Békéscsabai Szakképzési Centrum kancellárja és Nagy Zoltán ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezetének elnöke is jelen volt.

A verseny előtti regisztráció alatt a lövészetvezető, Gyurkó Attila ismertette a verseny menetét és az alapvető lőtérbiztonsági szabályokat. Az ünnepélyes megnyitó után került sor a lövészetre, amit un. biatlon célpontokra hajtottak végre a versenyzők.

Szoros, jó hangulatú versenyen a következő eredmények születtek az első fordulóban:

Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Bodnár Csilla, Nagy Viktor, Petri Regina, Sustik Barbara, Vantruba Ágnes)
2.Nemes Tihamér Technikum és Kollégium (Buka Diána, Farkas Milán, Sulyok Titanilla, Tokaji Mihály, Resetár Dorka)

3. Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Horváth András, Kucsa Dávid, Valkovszki Attila, Szabó Attila, Lovas Erik)

4. Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Barth Kevin, Csizmadia Dávid, Csordás László, Andó Krisztián, Kovács Ferenc)

5. Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium (Lukács Ákos, Fábián Hunor, Balla Ferenc Dániel, Gorgyán Levente, Papp Dorián)

6. Kemény Gábor Technikum és Szakképző Iskola (Kovács Máté, Szabó Zsombor, Lédig Barbara, Czeglédi Kinga, Kiss Gábor)

A második fordulóra november 23.-án, szerdán kerül sor a Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban – remélhetőleg ugyanilyen sikeresen.

 

 

Forrás: Gregor László

További programok »

FEL