Lovasfogatok népesítették be a Wenckheim-kastély parkját

2023. augusztus 13. 16:23 | Kovács Andrea

Hagyományteremő szándékkal rendeztek C és D kategóriás fogathajtó versenyt a szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkjában. A Magyar Lovas Szövetség versenynaptárában szereplő hivatalos megyei fordulót a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és szakmai partnere, a gyulai Sióréti Lovas Egyesület szervezte meg.

– Ha végig gondoljuk azt a 150 esztendőt, amióta Wenckheim Krisztina megépítette a szabadkígyósi kastélyt, elmondhatjuk, hogy amikor jó körülmények között működött a létesítmény, a település, a megye az ország szép történelmi lapjaira is rákerült. Ilyen időszak ez a mostani is, hiszen az elmúlt szűk másfél esztendőben 120-130 ezer látogatója volt a kastélynak, ennek sokszorosa azoknak a száma, akik a kastélyparkba érkeztek. Abba a katélyparkba, amelyet most olyan élet tölt meg, amely korábban is jellemző volt, hiszen a régi lovaspóló pályán rendeznek most akadályhajtó versenyt – köszöntötte az eseményre látogatókat Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője.

 

 

– A Wenckheimek híres lovastenyésztők voltak, versenylovakat is tenyésztettek és rajongtak a lovassportokért. 2004-ben Szabadkígyós önkormányzata is létrehozott egy Lipicai ménest és örülünk, hogy ez a rendezvény újra itt lehet ebben az elegáns, szép környezetben –hangsúlyozta a nagyközség polgármestere, Balogh József.

A rendezvényre Wenckheim Krisztina dédunokája, Frédéric Wenckheim gróf feleségével látogatott el, és elmondása szerint örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen szereti a lovas versenyeket és a kastély és környezete is nagyon tetszik neki, amelyet reményei szerint a közeljövőben sikerül teljesen felújítani.

 

Wenkcheim Frédéric gróf és Pap Mária

Frédéric Wenckheim gróf és Pap Mária

 

Pap Mária, a Wenckheim-kastély létesítményvezetője elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal valósították meg a lovasversenyt, hiszen 2014 előtt a kastélypark rendszeresen otthont adott hasonló rendezvényeknek és ezt szeretnénk újraéleszteni. A Wenckheim-kastély 2022-ben múzeumként nyitotta ki újra a kapuit, de az idei év fontos célkitűzése, hogy a kastélyparkot is minél több élettel töltsék meg, ezért egyre több rendezvényt tartanak, és ebben nagy létjogosultsága és hagyománya van annak is, hogy fogathajtó versenyeket rendezzenek.

Az országos C kategóriás fogathajtó bajnokság Békés vármegyei fordulóján 5 kategóriában 19 lovas vett részt egyes, kettes és D kategóriás kettes fogatokkal – mondta el a társszervező Sióréti Lovas Egyesület vezetője, Demkó Zsolt.

További programok »

FEL