Lovas postakocsival, lovasoktatással várják a vendégeket Mezőberényben

2023. március 3. 10:25 | Hidvégi Dávid

Lovas postakocsi csalogatja a turistákat Mezőberénybe a Madarász Lovastanyán, amellyel különböző túraútvonalakon keresztül mutatják be a várost és a térségét a helyieknek, valamint a településre érkező vendégeknek. A Nyeregben Alapítvány legfontosabb tevékenysége a gyermekek lovasoktatása! Madarászné Bereczki Zsuzsannával, a lovastanya szakmai vezetőjével beszélgettünk.

 

– Hogyan indult a lovastanya?

–Tizenkét éve alapítottuk meg a Nyeregben Alapítványt, tíz évvel ezelőtt vettük a lovastanyát. Akkor még magunk sem gondoltuk, hogy ennyire ki tudunk teljesedni. Akkor még csak állattartásban gondolkodtunk. Uniós pályázatokkal sok projektet valósítottunk meg, mint például a múzeumot, a kocsiszínt és az istállót. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban több fejlesztést is végrehajtottunk. Tavaly például egy pályázatnak köszönhetően közel ezer gyermek ingyen vehette igénybe szolgáltatásainkat.

 

– Mi a Madarász Tanya főtevékenysége? Hogyan működik?

– A főtevékenységünk a lovasoktatás, így gyermeket tanítunk lovagolni, valamint átadjuk a lovaskultúrát. Nyeregben Alapítvány néven működünk, mint közhasznú szervezet. Tavasszal és ősszel gyermeket fogadunk egy napos osztálykirándulásra, amelyeket nagyon szeretnek, nyáron pedig napközis és bent alvós lovastáborokat szervezünk. Ezen kívül a férjem kistermelő, így az ő tevékenysége által falusi vendégasztal szolgáltatásunk is van. Sertéseket tartunk, szlogenünk a „Földtől az asztalig”, hiszen saját magunk állítjuk elő a termékeket, például kolbászt is. Igény esetén a Kettős-Körösön kenuval és kajakkal túra útvonalakon visszük végig a vendégeinket.

 

– Itt rendezvényeket is szoktak szervezni?

– Igen, szinte minden rendezvényünk más jellegű. Mint ahogyan már említettem osztályokat és nyári táborozókat fogadunk, ezen kívül hétvégenként különböző rendezvényeink vannak, például esküvők, lakodalmak, osztálytalálkozók, születésnapi zsúrok és ballagások.

 

 

– A tanya egyik ékessége a lovas postakocsi, ezt honnan szerezte be az alapítvány?

– A postakocsink a mi kis gyönyörűségünk. Már tíz évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy Mezőberényben kellene egy postakocsi járat. Ezt egy uniós pályázatban sikerült megvásárolnunk. Magát a kocsit a füzesgyarmati Galambos Nándor készítette. Abban bízunk, hogy ez a 11 fős postakocsi turisztikai attrakcióként szolgálhat az ide érkező és a helyi vendégeknek. Tudomásunk szerint Magyarországon talán csak a Dunántúlon van még egy lovas postakocsijárat. Reményeink szerint Mezőberény és Békéscsaba között megépül egy zöldfolyosó, amelyen majd utakat szervezhetünk. Szeretnénk egy Petőfi emlékutat is létrehozni.

 

– Bár városról van szó, hisznek a falusi turizmusban?

– Hiszem, hogy itt a falusi turizmus működhet, mert olyan sok gyönygszemeink és értékeink vannak, ami eladható turisztikai termék lehet. Ha megnézzük, akkor látjuk, hogy a lovas tanyától három kilométerre van a Kettős-Körös mezőberényi szakasza és öt kilométerre a köröstarcsai szakasza. Akár három napra olyan szolgáltatást tudunk nyújtani a vendégeknek, hogy ki sem kell menniük a tanyáról, hiszen falusi vendégasztal szolgáltatás jegyében ehetnek, lovagolhatnak, lovas és postakocsikázhatnak, sporttevékenységeket is végezhetnek.

 

– Hány lovuk van és ezek milyen jellegűek?

– Hat lovunk van, amelyek nem túlképzettek, hiszen szabadidős lovastevékenységet végzünk. Azt szoktam mondani, hogy lelkük van. Amikor egy-egy nyáron a lovastáborokban az ötéves gyerekek is ráülnek a lovakra egy rossz mozdulatuk sincs. A biztonságra törekszünk, hogy azok a szülők, akik idehozzák gyermekeiket megbízzanak bennünk.

 

 

– Egy gyermek mit kap a lovaglástól?

–Maga a lovaglás és a lovastevékenység részben terápia. Nemcsak simán lovagolni tanítjuk a gyerekeket, hanem már kiskorukban megtanítjuk a lovak körüli feladatokat. Nem úgy jön ide a gyermek, hogy anyuka kifizeti a díjat, majd a gyerek felszáll a lóra és amint végez haza megy, hanem előtte neki kell felnyergelni. A fiatalok segíthetnek a lovak gondozásában, ápolásában, ezáltal sokkal több plusz adunk a gyermeknek, mint csak magával a lovaglással.

 

– Milyen szolgáltatásokkal bővülnek a jövőben?

–Elkészült a vendégházunk, ami most minősítés alatt áll, szeretnénk, ha három csillagot kapna. Terveink között szerepel, hogy tavasszal egy állatsimogatót hozunk létre. Tervezünk egy kültéri dézsát és szaunát építeni. Ezzel már azt gondolom sok városi embert is meg tudunk szólítani.

 

Galéria

További programok »

FEL