Lila lesz a gyulai kastély a koraszülött világnapon

2021. november 15. 13:28 | behir.hu

Idén is a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont szolgál helyszínül a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány közös szervezésében megvalósuló Koraszülöttek Világnapja megrendezéséhez. November 17-én nemcsak programok helyszíne lesz a kastély, az épületet színesre is „festik”.

Hagyomány már, hogy a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont lila világítást kap november 17-én – közölte az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nkft. a behir.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményben. 2011 óta a koraszülöttek világnapja ez a dátum, amelyen a szakmai szervezetek, civil közösségek világszerte tájékoztató eseményeket, családi napokat rendeznek, és emblematikus épületeket világítanak lila színnel, ami a koraszülöttek nemzetközi színe.

Gyulán a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban érkeztem Alapítvány közös eseményét megnyitása óta a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontnál rendezik. A kezdeményezéshez a kastély nem pusztán helyszínként csatlakozik évről évre, az épület lilára színezésével is felhívja a figyelmet a problémára, amely 10 újszülöttből egyet érint.

November 17-én 17 órakor a kastély lilára „színezésével” kezdődik a program. A 17.30-ra tervezett köszöntőket 18 órától Pepe Manó Kora-koncertje követi meglepetésekkel.

A szervezők arra kérik a gyulaiakat, hogy november 17-én sétáljanak el az Almásy-kastélyhoz, készítsenek fotót akár a programokról, akár az épületről, és a képeket töltsék fel saját közösségi média felületeikre. A fotókat az alábbi taggelésekkel publikálják: #koramentorhaz #korabbanerkeztem #koraszulottekvilagnapja #viharsarkikoraszulottmento #almásykastély #gyulaikastély.

Magyarországon minden tizedik baba idő előtt születik. Az 1500 gramm alatti súllyal született babákra akár 2-3 hónapnyi kórházi ápolás is várhat. A terhesség 37. hete előtt világra jövő gyermekeknek és édesanyjuknak hetekig le kell mondaniuk az ölelésről, egymás testi kapcsolatáról, ami pedig azon túl, hogy fokozza a bizalmat, megnyugtatja az újszülöttet, erősíti is anya és gyermek kapcsolatát, a baba biztonságérzetét és enyhíti mindkettőjükben a stressz hatását. 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL