A zord téli idő beálltával, amikor napközben is 0 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, az álló, vagy lassú mozgású vizeink befagynak. Mégis megfigyelhetünk rajtuk jégmentes részeket, ahol récék, szárcsák, hattyúk, esetleg vadludak úszkálnak. Ezeket a be nem fagyott foltokat nevezzük lihogóknak, melyeken azért nem képződik jég, mert az itt összegyűlt madarak a folyamatos úszkálásukkal, alábukásukkal állandóan mozgásban tartják a vizet. Viselkedésükkel tehát számukra kedvező módon tudják befolyásolni a környezetük állapotát, akár több héten keresztül.
Fotó: Palcsek István Szilárd
A lihogók létfontosságúak a vízimadarak számára a tél fagyos időszakaiban, ugyanis táplálkozó- és éjszakázóhelyként egyaránt szolgálnak. Egyes fajok, mint például a kis vöcsök, csak a vízből tudnak táplálkozni, nem is hagyják el azt. A nagy kócsagok és a szürke gémek esetenként kihasználják a lehetőséget és a jég széléről lesik a zsákmányt, a vadludak számára pedig biztonságot nyújt a fagymentes vízfelület az éjszakai pihenőhelyen.
A jégmentes oázisokon legnagyobb példányszámban a tőkés récék és a más időszakban is itt tartózkodó fajok (barátréce, szárcsa, nyári lúd, kis vöcsök) figyelhetők meg. Azonban rendszeresen igazi ritkaságok is felbukkannak a lihogókban, hiszen ilyenkor nagyobb számú téli vendég, tőlünk északra költő vízimadárfaj is csatlakozik az összegyűlő társasághoz. Ezek közül több réceféle, például a kerceréce és a kis bukó gácsérjának is igen látványos a tollruhája. Kis bukóból négy példányt az orosházi homokbánya tó lihogóján is megfigyeltünk a mostani, tartósan zimankós időjárásban.
Forrás: KMNP
