Letartóztatták a férfit, akit a mezőhegyesi gyilkosság elkövetésével vádolnak

2022. november 5. 14:06 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt a letartóztatását kezdeményezte annak a többszörösen büntetett előéletű, 25 éves mezőhegyesi férfinek, aki a bűncselekmény helyszínén elhagyta az iratait.

A megalapozott gyanú szerint a férfi november 3-ára virradó éjjel Mezőhegyesen együtt italozott a 44 éves sértettel – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség. A két férfi éjfél előtt együtt indult haza, amikor Mezőhegyes erdős területén összevitatkoztak, majd a férfi olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított ezután hazament, benzint vett magához, majd a tetthelyre visszament, ahol a sértett holttestét felgyújtotta. A gyanúsított a helyszín közelében elhagyta a pénztárcáját, amelyben talált iratok vezettek a nyomára.

A férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság november 3-án emberölés bűntette miatt gyanúsítottként vonta felelősségre, amely bűncselekmény elkövetője 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Békés Megyei Főügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert a 15 évig terjedő szabadságvesztésre tekintettel fennáll a férfi esetében a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani lehet attól is az eljárás kezdeti szakaszában, hogy a férfi szabadlábon a bizonyítékok manipulálásával, a tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné. Büntetett előéletére is tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és a mai napon egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nem jelentettek be, azt az ügyeletes ügyész is tudomásul vette, így véglegessé vált.

További programok »

Kék hírek

Ingatlanbér és rezsitartozás miatt fenyegette veréssel ismerősét a gyulai férfi

Önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 32 éves büntetett előéletű, jelenleg is más ügyből kifolyólag jogerős börtönbüntetését töltő gyulai férfival szemben, aki fenyegetéssel vette rá adósát tartozásának rendezésére.
2024. október 2. 11:07
FEL