Letartóztatásban marad az idős asszonyt bántó és kirabló Békés megyei pár

2020. december 9. 10:46 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Gyulai Törvényszék végzését, így továbbra is fenntartotta annak a párnak a letartóztatását, akiket az ügyészség egy 88 éves, súlyos betegségben szenvedő idős asszony bántalmazásával és kirablásával vádolnak.

A vádirati tényállás szerint a terheltek erőszakkal jutottak be a sértett körösladányi otthonába, ahol az idős nőt készpénzének átadása érdekében kirívó brutalitással bántalmazták, majd értékeit elvették. A vádlottak cselekménye folytán a sértett maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett, közvetlen életveszélyes állapotba került, életét az orvosi beavatkozás mentette meg – olvasható a Szegedi Fellebviteli Főügyészség közleményében.

A vád tárgyává tett kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményekre valamint a kiszabható büntetés tartamára figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye, míg a vádlottak büntetett előéletére tekintettel a bűnismétlés veszélye jelenleg is fennáll, ezért vonatkozásukban a letartóztatás tekinthető arányos és szükséges kényszerintézkedésnek. Ennél enyhébb kényszerintézkedéssel az eljárás céljai a vádlottak esetében nem biztosíthatók.

Az ügyben a bizonyítási eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL