Lépj ki! – Nincs kifogás, csak egy pár kényelmes cipő kell

2026. augusztus 26. 16:16 | Such Tamás

Nincs mese, Békéscsaba egy sportos város! A Mozduljunk együtt! közösségi sportprogram után most egy korábbi, hasonlóan lelkes kezdeményezést mutatunk be.

Skumáthné Harmati Nikoletta több mint két hónapja hetente kétszer szervez közös gyaloglást a mozogni vágyó csabaiaknak. A csapat létszáma változó, de mindig legalább tízen indulnak útnak, és olyan is előfordult, hogy húsznál is többen húztak sportcipőt.

A mozgalomnak találó a neve: Lépj ki! Vagyis lépj ki a komfortzónádból, a megszokásból, az unalomból és a punnyadásból – legfőképpen pedig lépj ki önmagadért, az egészségedért és a lelki békédért!

A programok minden alkalommal közös bemelegítéssel kezdődnek, a végén pedig a nyújtás sem marad el. A résztvevők közben Békéscsaba legszebb tájait is felfedezik: jártak már a CsabaPark környékén, az öntözött réten, a ligetben, napraforgómezők és sóvirágmezők között is.

 

Forrás – Skumáthné Harmati Nikoletta

 

Niki eredetileg azért találta ki a közös gyaloglást, hogy a Lencsési Közösségi Ház nyári szünete alatt se essen szét a taekbós, illetve a tabatás csapata. A kezdeményezés azonban hamar túlnőtt az eredeti elképzelésen. A Facebookon meghirdetett eseményekhez nemcsak ismerősök, hanem azok is csatlakoztak, akik egymástól hallottak a lehetőségről.

A társaság ráadásul mindenféle tempójú gyaloglót befogad. Van, aki gyorsabban, más lassabban halad, de a lényeg ugyanaz: együtt mozogni, jókat beszélgetni és közben tenni valamit az egészségért.

Közben egy országos közösségi gyalogló kezdeményezéshez is csatlakoztak. Noha lassan vége a nyárnak, így visszatér minden a régi kerékvágásba, azaz ismét lesz heti öt edzés a közházban. Ebből kifolyólag a tervek szerint vasárnaponként indulnak útra. A cél egyszerű, mégis nagyszerű: ne csak egyszer mozduljunk meg, hanem váljon a mozgás a mindennapok részévé.

A Lépj ki! csapat üzenete tehát röviden ennyi: nincs kifogás, csak egy pár kényelmes cipő kell. Aztán irány a szabad levegő, Békéscsaba, és egy újabb közös lépés az egészség felé!

Akár lehet fúzió a két közösség között is.

További programok »

Friss hírek

Zene a rendszer árnyékában – Mező Gábor a Kádár-korszak kultúrájáról

Folytatódik a Fedélzet Estek programsorozata Békéscsabán: ezúttal Mező Gábor újságíró, kutató és publicista tartott előadást a Rákóczi Szövetség Békéscsabai Városi Szervezete és a Fedélzet Estek közös rendezvényén. A Megszállók és leszállók munkacímű esten szó esett Magyarország 20. századi történetének meghatározó időszakairól, a kommunista hatalom kiépüléséről, a Kádár-korszak konszolidációjáról, valamint arról is, miként alakította a rendszer a magyar könnyűzene világát.
13:11
FEL