Lehengerlő teljesítmények a hétvégén – mindent vittek a Csirkefogók

2023. október 9. 15:24 | Such Tamás

Ettől a hétvégétől beindult a nagyüzem a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub házatáján. Szentesen, Martfűn és a hazai pályán domborítottak a baby és az utánpótláskorú pólósok.

A babykorosztályú, gyulai fiókcsapat szombat délelőtt Szentesre utazott. Többször elmeséltük már, ebben a korosztályban „nem számolják” a gólokat – legalábbis hivatalosan. A csabapolo.hu szerint Szilvásy Attila tanítványai az első meccsen a bitang erős Szolnokkal játszottak, majd a másik Tiszaparti egylettel, a Szegeddel kerültek össze, akikkel egy erős egált produkáltak. (A meccsről bővebben: ITT!)

Szaszák Milán – Forrás: csabapolo.hu

 

Szintén szombaton, Martfűn ugrott vízbe a gyermek I. korosztályú csapat, akik a vidékbajnokság Délkeleti Zöld csoportjában szerepelnek. A srácok hozták a papírformát, hiszen az Invictus SC-t, azaz a házigazdákat simán: 11-6-ra, a Sugovica VSE, Baját nagyon: 36-2-re verték meg.

Földi Márk – Forrás: csabapolo.hu

 

– A vidékbajnoki sorozatban azok a gyerekek kapnak több lehetőséget, akik az országosban ritkábban, illetve még fiatalabbak. Őket azért neveztük ide, mert már a jövőben gondolkodunk – nyilatkozta a csabapolo.hu-nak Fodor Ádám tréner. – Annak ellenére, hogy sima győzelmet hozott az első mérkőzésünk, ennek volt némi sportértéke, ez már vízilabdának nevezhető. A második meccsen mieink ilyen összetételben még sohasem játszottak, ez meg is látszott a csapategységen, viszont szinte mindenki lőtt gólt, a helyzetkihasználásokat jól tudtuk gyakorolni az egyébként edzőmeccs jellegű összecsapáson. (Az összecsapásokról: ITT!)

Bazsó Máté – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Vasárnap pedig az utánpótláskorúak a Szeged alakulatai ellen szerezték meg újabb pontjaikat az országos bajnokságban a békéscsabai Árpád Fürdő sátras medencéjében.

A gyermekek korcsoport lazán, 20-2-re nyert. Fodor Ádám a csabapolo.hu-nak elmondta, az első negyedben csak „csipegetve” cserélt, mert arra törekedett, hogy tekintélyes és biztonságos előnybe kerüljenek a Csirkefogók. „Ez jócskán sikerült – tette hozzá –, ezért a második negyedtől a kezdők már kevesebbet voltak vízben, főleg azért, mert a következő, serdülők elleni találkozón is számítottunk játékukra”.

Szurkolótábor – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Ezzel szemben a serdülőknek nagyon nehezen indult be a szekér. Végig fej-fej mellett haladt a két klub. Majd – ki tudja? –, Zsilák László edző valami csillagport fújt a játékosaira és a negyed negyedben egy laza hetessel elhúztak. A végeredmény 13-6 lett.

– Az első három negyedben mintha az öltözőben maradt volna a csapat. Beleálltunk az ellenfél lassú, álmos ritmusába, gyenge volt az emberelőnyös helyzetek és a ziccerek kihasználása. Úgy láttam, a koncentráció is hiányzott - Az utolsó negyedben egy csapásra minden megváltozott, az ebben az etapban nyújtott 7–1 már szép teljesítmény. Viszont a következő fordulókban nem engedhetünk meg magunknak ilyen első három negyedet – közölte Zsilák Laci Jávor Péternek, a csabapolo.hu szerkesztőjének.

 

Galéria

 

Ajtai Miklós ifi csapata azonban már elég korán megmutatta, ki a János a medencében. A második negyed végén már 11-4-et mutatott az eredményjelző.

– Győzelmünk megérdemelt (17-10), bár az is tény, egy kicsit visszahatottak a hétközi garabonciás napok, ugyanis időnként egyeseknél elfogyott az oxigén – értélkelte Ajtai Miki a látottakat Békéscsaba egyetlen vízilabdás online-jának.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL