Légy jó mindhalálig - olvasópróba a Jókai színházban

2015. november 19. 16:42 | behir.hu

Megkezdődtek az olvasópróbák a Légy jó mindhalálig című előadás januári bemutatójára. Az 1991-ben írt musical huszonöt év után, januárban ismét látható lesz a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A nagysikerű musical rendezését Seregi Zoltán, a színház megbízott igazgatója vállalta magára. Megkezdődtek az olvasóprób

Megkezdődtek az olvasópróbák a Légy jó mindhalálig című előadás januári bemutatójára.

Az 1991-ben írt musical huszonöt év után, januárban ismét látható lesz a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A nagysikerű musical rendezését Seregi Zoltán, a színház megbízott igazgatója vállalta magára.

A nyilvános olvasópróba a kiválasztott Nyilas Misik, Bolla Márton és Kozák Ádám énekével kezdődött, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. (Uhrin Andor, a harmadik Nyilas Misi jelölt, sajnos fiatal kora miatt végül nem tud játszani a darabban). A két fiatal színészpalánta mellett a Nyilas Misi válogatás döntősei is részt vettek felolvasáson, hiszen ők is szerepelni fognak a januárban bemutatott darabban.

A rendező a program elején elmondta, hogy Móricz Zsigmond műve olyan örök üzenetet hordoz, amit időről-időre meg kell mutatni a nézőknek.

De nem csak a regény, hanem a musical is klasszikus darabja lett a magyar musical irodalomnak, ami nem csak az ország összes színházában, hanem a világ több pontján is nagy sikereket ért el.

A próbán arra is fény derült, hogy a 25 évvel ezelőtti legendás békéscsabai előadás egykori szereplői is visszatérnek majd a Jókai színház színpadára.

A 17 pár görkorcsolya már a próbán gazdára talált, a jelmezek egy része vállfákon lóg, de a munka igazán csak most kezdődik el mindenkinek.

Vágvölgyi Nóra

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL